NFM: a kormány a magyar fuvarozók érdekében jár el a német minimálbér ügyében

A magyar kormány feladata a magyar fuvarozók érdekeinek védelme és ennek megfelelően fog eljárni, de először a szakszervezeteknek kell egyeztetniük a munkaadó vállalkozások vezetőivel - mondta Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára szerdán az MTI kérdésére.

NFM_szines_logo_cmyk1-290x222A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) honlapján azt közölte: az illetékes német hatóságokhoz fordult a "helyzet sürgős tisztázása érdekében", de választ egyelőre nem kaptak.

A Napi Gazdaság a héten írt arról, hogy a fuvarozók mellett a magyar kormánynak "sem tetszik" az a németországi gyakorlat, amely szerint az ottani minimálbért kell megfizetniük a külföldi, így a magyar vállalkozások alkalmazottainak is.

A lappal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztálya azt közölte: a magyar álláspont szerint a német szabályozás jelenlegi formájában aligha egyeztethető össze az Európai Unió egységes belső piaci politikájával, a szolgáltatásnyújtás szabadsága és a tisztességes verseny elveivel.

A Fuvarozók Lapja írt arról, hogy idén január elsejétől 8,5 euró lesz egy alkalmazottként dolgozó sofőr minimális órabére Németországban. A változás a magyar fuvarozó cégeket is érinti: a németek értelmezése szerint ugyanis a minimálbér mindenkire vonatkozik, aki munkát végez az ország területén. "Arra a sofőrre is, aki nem német cégnél dolgozik, de Németországból indul, németországi lerakó a célja, vagy csak áthalad az ország területén" - írta a lap.

Az MKFE honlapján azt javasolja, hogy a gépkocsivezető munkavállalóik ne lépjenek Németország területére anélkül, hogy a jogszabályban előírt foglalkoztatási terv bejelentésére szolgáló formanyomtatványt hiánytalanul kitöltve elfaxolták volna a német hatóságoknak.

Ez a foglalkoztatási terv tartalmazza a gépkocsivezető adatait valamint, hogy előreláthatólag mennyi időt tölt Németországban. Aki ezt elmulasztja, 30 ezer euróig terjedő pénzbírságot kockáztat - hívja fel a figyelmet az egyesület.

Ez azonban csak a foglalkoztatás bejelentését biztosítja, "magával a minimálbér megfizetési kötelezettséggel, a munkaidő feljegyzésével, a bérszámfejtéssel, az ellenőrzéssel, a nem munkavállaló gépkocsivezetők bizonyítási lehetőségeivel kapcsolatban rengeteg a bizonytalanság" - írta az MKFE.

A szervezet a helyzet sürgős tisztázása érdekében a német hatóságokhoz fordult, de egyelőre nem kapott érdemi választ - derül ki a honlapról.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com