NFM: aláírták az új szénhidrogén-koncessziós szerződéseket

A tárca tájékoztatása szerint az ötödször meghirdetett bányászati felhívások koncesszióinak megadásáról a minősítő bizottság értékelése és javaslata alapján tavaly novemberben döntött a nemzeti fejlesztési miniszter.

Az újonnan megkötött szerződésekkel a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. összesen tizenhárom hazai szénhidrogén-kutatási területre szerzett kutatási jogosultságot, míg a korábbi koncessziókon szintén nyertes Vermilion Exploration B.V. és HHE Group Kft. a mostani szerződéskötéssel együtt három-három szénhidrogénes koncesszió birtokosa.



Az NFM felidézte: az eddigi öt tender 44 bányászati koncessziós pályázati felhívására 49 pályázat érkezett, a nyertes pályázók összesen 29 területre kötöttek szerződést. Az első négy koncesszió pályázatai alapján befizetett nettó koncessziós díjakból az államnak összesen 8,6 milliárd forint bevétele keletkezett. Az ötödik kör esetében a megkötött koncessziós szerződések alapján a nyertes pályázók további nettó 1,9 milliárd forint koncessziós díj befizetését vállalták.

A szénhidrogén-koncesszió időtartama a szerződés hatályba lépésétől számított 20 év. A koncessziók időtartama egy alkalommal, újabb pályázat kiírása nélkül, az eredeti koncessziós időtartam felével meghosszabbítható. Az NFM közölte: a befektetői érdeklődéssel összhangban 2018 első félévében újabb bányászati koncessziók meghirdetését tervezi.

MTI

Hozzászólások

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

http://ujhazak.com