Nyolcvannégy víziközmű adott be kérelmet működési engedélyre

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak (MEKH) 84 víziközmű adott be kérelmet működési engedélyre, a hivatal megkezdte a kérelmek bírálatát és a hiánypótlási felhívások megküldését.

magyar-energia-hivatal


A MEKH keddi tájékoztatása szerint ötfős, szakértőkből álló tanácsok értékelik a pályázatokat. Az ezekben a hetekben kiküldött hiánypótlásokra 30-90 nap közti határidőt szabnak.

A működési engedélyek kiadására a hivatalnak a benyújtástól számítva hat hónap áll rendelkezésére. Ebbe a határidőbe ugyanakkor nem számít bele a hiánypótlás időszaka, s lesznek olyan szolgáltatók, amelyek esetében hat hónapnál korábban is döntés hozható.

A MEKH szerint "a továbbműködő társaságok végső számát az határozza meg, hányan felelnek meg a törvényben megfogalmazott szakmai feltételeknek, vagyis jogi, gazdasági, gazdálkodási, illetve műszaki szempontból alkalmasak-e a szolgáltatás hatékony, folyamatos és magas színvonalú ellátására".

Az engedélyezési eljárásra a 2011-ben elfogadott víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény miatt van szükség. A törvény értelmében a jövőben csak olyan társaság folytathat víziközmű-szolgáltatást, amely rendelkezik minimum 150 ezer felhasználói egyenértékkel, amely megközelítőleg a fogyasztói szerződések számának felel meg. Az átmeneti szabályozás lehetőséget  nyújt azon társaságoknak is az engedélyszerzésre, amelyeknek egyelőre nincs ennyi fogyasztási helyük.

A hatóság korábbi közleménye szerint a törvény megszületése előtt a víziközmű szektor szabályozatlan volt, átláthatatlan működési viszonyok jellemezték. Csaknem 400 szolgáltató különböző színvonalon és eltérő díjakat alkalmazva látta el feladatát. A benyújtott kérelmek száma azt mutatja, hogy megvalósul a jogalkotó célja: kevesebb szereplővel működő, integrált, egységes, szabályozott piac jön létre, amelynek szereplői a hatékony működés mellett magas szakmai színvonalon látják el feladatukat.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com