Öt éven belül megszűnhet az euró

Szinte biztosra vehető, hogy az euróövezet öt éven belül felbomlik, de ez akár már 2013-ra bekövetkezhet. Ugyanis számos komoly elemző szerint a dél-európai tagországokban a helyi lakosság már nem viselne el több megszorító intézkedést és a hitelező országok is hamar megelégelik  a jelenlegi helyzetet.

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) előrejelzése szerint Németországnak annyi előnye származik a stabil euróból, ami egyelőre fontosabb, mint az általa nyújtott hitelek költsége, még akkor is ha azt nem mind fizetik vissza.

Bár emiatt nem valószínű az övezet összeomlása, a CEBR szerint a további szükséges csomagok biztosítása nem tarthat örökké. Az elemzés arról is ír, hogy előbb-utóbb mind a görögök, mind a külföldi hitelezők belefáradnak a vesztes csatába, ami a valutaunió felbomlásához vezet majd Görögország és előreláthatóan több más tagállam kilépésével. A felbomlás pillanata be fog következni, a segélycsomagok és az adósságátrendezés mindössze csak késleltetni tudják azt.  Az elemzők szerint az euró felbomlása miatt több európai bank fizetőképessége is kárt szenved és a dominóhatás miatt komoly bankmentő akciók válnak szükségessé. Érdekes módon az euróövezet felbomlását egyéb londoni elemzők sem zárják ki.

A Capital Economics azt írja Görögországra is utalva, hogy a válaszlépések egyre kisebb hatása miatt, illetve az egyre gyakoribb egyéb válságjelek miatt kétségessé vál, hogy a valutaunió egyben tartató-e jelenlegi formájában. Nouriel Roubini, aki a világ egyik legelismertebb közgazdásza,  egy londoni cikkében adott hangot kételyeinek az euróövezet jövője kapcsán. Hir.ma

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com