Parragh: a kamarák hatékonyan segíthetik a források eljuttatását a vállalkozásokhoz

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának (MKIK) mint köztestületnek fontos, hogy a rendelkezésre álló uniós források 60 százaléka ténylegesen a gazdaságba kerüljön, és a forrásfelhasználás egyértelműen élénkítést eredményezzen - nyilatkozta az MKIK elnöke az MTI-nek.

plParragh László elmondta: a kamara várakozásai szerint az uniós források felhasználásának magyarországi rendszere az idén a második fél évre, a negyedik negyedévre alakul ki.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi vállalkozások jelentős része az európai uniós szabályok alapján meghatározott kisvállalkozói körbe sem fér bele, ezért cél lehet ezek felzárkóztatása, a kis- és közepes vállalkozások körének bővítése.

A kamara elnöke szerint ha az uniós szabályok megengedik, akkor a magyar kiscégeket az európai források felhasználásával célszerű lenne feltőkésíteni, hogy fejleszteni tudjanak. Ezt a gyakorlatban egy kombinált mikrohitel-konstrukcióval, azaz viszonylag kisösszegű támogatás és hitel összekapcsolásával lehetne megoldani.
Az elnök emlékeztetett: a Széchenyi Kártya Programban, ahol maximum 25 millió forint hitelt lehet felvenni, az átlagos hitelkihelyezés nagysága 7,8 millió forint, ez azt mutatja, hogy viszonylag kis összeggel is tudnak a vállalkozások boldogulni.

A kereskedelmi és iparkamarák együttműködve a vállalkozók szövetségével már a Széchenyi Kártya Program sikerével bizonyították, hogy hálózatuk révén a legkisebb vállalkozásokat is elérik, széles körben tudják közvetíteni a hiteleket.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com