PM: a munkáltatók 81 százalékánál találtak munkaügyi szabálytalanságot

Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 1042 munkáltató 81 százalékánál, az ellenőrzött csaknem négyezer munkavállalónak pedig 69 százalékánál az áprilisi akcióellenőrzésen, a legtöbb probléma az építőipart érintette és jellemzően a fekete foglalkoztatásból adódott - ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya a tárca honlapján.Elsősorban azt vizsgálták, hogy megvalósult-e a 2018. január 1-jén életbe lépett minimálbér és garantált bérminimum emelése, illetve áttekintették a foglalkoztatási jogviszonyok rendezettségét és a munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó jogszabályok megtartását.

   
A minimálbérre és garantált bérminimumra vonatkozó szabályok megszegése 42 munkavállalót érintett, azaz a jelentés szerint ez a típusú szabálytalanság továbbra sem jellemző. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a legtöbb probléma a határidőben történő bérfizetés elmaradásából adódott, ami 409 munkavállalóra terjedt ki. Az ágazatokat tekintve ezek a problémák főként a feldolgozóipar területén fordultak elő.
    

A fekete foglalkoztatás a vizsgált dolgozók 16 százalékát érintette, az építőiparban ellenőrzött munkavállalóknak azonban az 53 százalékát, a mezőgazdaságban dolgozóknak pedig a 42 százalékát. Az elmúlt évek tapasztalatainak megfelelően kiemelkedő volt a nyilvántartási kötelezettség megszegése (hiányos, hamis nyilvántartás, illetve nyilvántartás hiánya) is, az intézkedések 35 százalékát ezek a jogsértések indokolták, amelyekkel a leggyakrabban a feldolgozóipari cégeknél találkoztak az ellenőrök.
    

A munkaidőre vonatkozó szabályok be nem tartásából adódott az intézkedések 20 százaléka, ezen belül az ellenőrök legtöbbször a munkaidő-beosztással és a munkaidőkerettel kapcsolatos rendelkezések megszegése miatt találtak problémákat. A munkaidővel összefüggő szabálytalanságok 66 százaléka a vendéglátásban és a kereskedelemben fordult elő, az ilyen jogsértéssel érintett munkavállalók 67 százaléka ebben a két ágazatban dolgozott, ami a jelentés szerint egybevág az elmúlt évek tapasztalataival.
    

A közlemény szerint az ellenőrzések 26 százaléka az építőipar, illetve a kereskedelem (például ruházati bolt, ékszerbolt, ital nagykereskedés, papír-írószer, textilkereskedés) területére terjedt ki, ezt követte 21 százalékkal a vagyonvédelem, 18 százalékkal pedig a vendéglátás. A gazdasági válság miatt bevezetett, a kis- és középvállalkozások támogatását célzó enyhébb szankciók már nem feltétlenül tartják vissza a jogsértésektől a munkáltatókat. Ezért 2018-tól kezdve már első alkalommal is munkaügyi bírságot von maga után még a minimális foglalkoztatási szabály megszegése is, például a bejelentés elmulasztása - olvasható a minisztérium munkaügyi főosztályának jelentésében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com