Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy optimistább hangulatban kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A nemzetközi piacokon kisebb emelkedés látható, a magyar tőzsde is vélhetően ezt fogja követni, az OTP-nél 1,5-2 százalék körüli emelkedés lehet a nap folyamán.

    
Móró Tamás elmondta, hogy a német alkotmánybíróság kedden dönt az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlási programjának jogszerűségéről.

Ha a döntés támogatja az EKB-t, az a részvénypiacokat segítheti, ha viszont elutasítják, akkor eladás jöhet a tőzsdéken. Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek küldött elemzésében kiemelte, továbbra is változékony a nemzetközi befektetői hangulat, a hétfői lejtmenet után kedden pozitív korrekció jöhet Európában, így a Budapesti Értéktőzsdén is.


A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 9 ezer forintnál húzódik fontos támasz, míg 10 ezer forintnál ellenállási szint. A Mol grafikonján továbbra is 2 ezer forintnál található meghatározó támasz, mely az előző napi kereskedésben is megtartotta. A Richter is lefelé korrigált hétfőn, a támasz 6600 forintnál, az ellenállási szint pedig 7 ezer forintnál húzódik a gyógyszergyártó grafikonján. A Magyar Telekom a 400 forintos szintről kezdett esni, a részvény támasza 380 forint - fejtette ki Józsa Bence.
    

A CIB elemzői szerint az európai végleges feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) és amerikai megrendelésállomány-adatok nagyon rosszak, de ez már nem okozott sokkot a részvénypiacon, mindenki előre tekint, és a kilábalást várja. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 604,06 pontos, 1,72 százalékos csökkenéssel, 34 576,84 ponton zárt hétfőn.


A részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült a múlt csütörtöki záráshoz képest. A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,49 százalékkal 2032 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 255 forinttal, 2,67 százalékkal 9285 forintra esett, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 14 forinttal, 3,50 százalékkal 386 forintra gyengült, forgalma 267,1 millió forint volt. A Richter-papírok ára 130 forinttal, 1,89 százalékkal 6760 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com