Schanda: hatmilliárd forintos támogatás egyetemi energiahatékonysági fejlesztések előkészítésére

Megjelent a "Középületek energetikai fejlesztéseinek előkészítése" című felhívás, amely 6 milliárd forintos keretösszeggel támogatja a felsőoktatási intézmények energiahatékonyságot fokozó beruházásainak előkészítését - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára a minisztérium közleménye szerint.A közleményben elmondta, a tervezett fejlesztések hozzájárulnak Magyarország kibocsátás-csökkentési, klímasemlegességi céljainak eléréséhez, mérséklik az egyetemek energiaköltségeit, korszerűbb, kényelmesebb körülményeket biztosítanak az oktatók munkavégzéséhez, a hallgatók tanulásához.
    

A KEHOP-5.2.15-21 pályázat keretében a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény mellékletében felsorolt, államilag elismert felsőoktatási intézmények és a Magyarországon nyilvántartásba vett, felsőoktatási intézményt fenntartó közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok igényelhetnek legfeljebb 1 milliárd forintot épületenergetikai projektek előkészítésére és azok elindításának ösztönzésére. A kivitelezések előkészítését a támogatási szerződés hatályba lépését követő legfeljebb 12 hónapon belül, de legkésőbb 2023. november 30-ig meg kell valósítani.
    

A pályázati támogatással megtervezett beruházások eredményeként a felsőoktatási intézmények energiafelhasználása csökken, nagyobb mértékben támaszkodhat a tiszta megújuló energiaforrásokra. A fejlesztésekkel elért megtakarítások növelik az intézmények pénzügyi mozgásterét, amelyek így több forrást fordíthatnak a képzések színvonalának növelésére.
    

Schanda Tamás kiemelte, hogy a kormány azt szeretné, ha a magyar fiatalok a jövő nyertesei lennének, ezért korábban sosem látott összegeket szán a hazai felsőoktatásra. 2021-ben a GDP közel 1,3 százaléka hasznosul az egyetemeken. Jövőre a több mint 1000 milliárd forintos fejlesztési forrásokat is beleértve ez az arány 1,9 százalék közelébe nő, hazánk a felsőoktatási ráfordításokban így éllovasnak számít Európában. A kormány a magyar oktatás történetében egyedülálló forrásmennyiséggel támogatja a képzési kínálat versenyképességének növelését - hangsúlyozta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com