Semjén Zsolt: biztosított a magyar vadgazdálkodás jövője

Az elmúlt évek intézkedései megteremtették a vadgazdálkodás jövőjének szakmai és pénzügyi alapjait, a szükséges jogszabályi keretet, de fel kell lépni a vadászati fegyvertartást értelmetlenül szigorító uniós kezdeményezés ellen - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke csütörtökön Budapesten, a 25. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás (FeHoVa) megnyitóján.Magyarország Csehországgal és Lengyelországgal közösen lép fel az ellen, hogy az EU a terrorizmus elleni védelemre hivatkozva korlátozni akarja a vadászok fegyvertartását. A bevált, jól működő szabályozás megváltoztatása helyett inkább az illegális határátlépést kellene megakadályozni - tette hozzá.

    
Az elmúlt évek eredményeiről szólva kiemelte, hogy Magyarországon a fölösleges bürokratikus eljárások megszűnésével egyszerűsödött a fegyvertörvény, a szakmai szervezetek hozzájárulása nélkül nem kerülhet az Országgyűlés elé vadászatot érintő törvényjavaslat, jogszabály- vagy határozattervezet, valamint fontos megállapodások jöttek létre a szakmai képviseletek és a minisztériumok, a természetvédők, illetve a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (Conseil International de la Chasse et de la Conservation du Gibier, CIC) között.
    

Hozzátette, hogy az új vadászati törvény értelmében országszerte államilag fizetett tájegységi fővadászok biztosítják a megfelelő minőségű vadgazdálkodást, a kamarai törvény alapján a vadászjegyekből származó bevétel az Országos Magyar Vadászkamaránál marad, az élőhelyfejlesztést a vadgazdálkodási alap kerete biztosítja, a természetes élővizeken pedig  megszűnt az ipari halászat.
   

Ismertette, hogy a kormány 4,5 milliárd forintot biztosított a Hungexpo átalakításának tervezési munkáira és megközelíthetőségének javítására, hogy 2021-ben, az 1971-es budapesti Vadászati Világkiállítás 50. évfordulóján újra nagyszabású szakmai rendezvény házigazdája lehessen a főváros. Semjén Zsolt hangsúlyozta, hogy a vadászat és a természetvédelem nem szembenálló, hanem egymást erősítő tevékenységek.
    

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a rendezvényen kijelentette: a magyarországi faállomány jó állapotban van, az erdők területe 7 ezer hektárral gyarapodott az állami erdőgazdaságokban. Az elmúlt 8 évben 160 erdei szálláshely - turista- és vadászház - újult meg, ezzel javítva az erdők megközelíthetőségét, 16 milliárd forint értékben kilátók, látogatóközpontok, lombkoronaösvények épültek, évente 12 ezer erdőpedagógiai foglalkozáson 80 ezer gyerek részesülhet erdei élményekben - emelte ki.
    

Az állami halőri szolgálat mellett élőhelyfejlesztések, horgászturisztikai beruházások, haltelepítések és ökológiai célú szelektív halászat biztosítja a vizes élőhelyek védelmét - tette hozzá. Istrate Stetco, Románia Vízügyi és Erdőgazdálkodási Minisztériumának erdészeti államtitkára hangsúlyozta, hogy az erdő- és vízgazdálkodás fejlesztése nem csak a vadászok és a horgászok, hanem a fenntartható természetvédelem érdeke is. A fenntartható fejlődés szempontjából különösen fontosnak nevezte a határokon átnyúló együttműködéseket, az állami és a magánszektor közös fellépését.  
   

George Aman, a CIC elnöke a vadászati hagyományok fenntartását szorgalmazta és üdvözölte azt a kezdeményezést, hogy a vadászok az élőhelyek fenntartására hozzájárulást fizessenek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com