Sikeres a Tanyafejlesztési Program

Kállósemjén, 2012. július 17., kedd (MTI) - A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) egyik legsikeresebb programjának nevezte a Tanyafejlesztési Programot Budai Gyula, a tárca parlamenti államtitkára; közlése szerint ez a kezdeményezés az, amely "közvetlenül eljut az emberekhez, segítséget nyújt, és amelynek kézzelfogható nyomai is vannak".
















src="http://pagead2.googlesyndication.com/pagead/show_ads.js">

src="http://pagead2.googlesyndication.com/pagead/show_ads.js">













Az államtitkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjénben kedden tartott tájékoztató rendezvényen elmondta: a támogatási program finanszírozására a kormány az idén 1,5 milliárd forintot fordít a tavalyi 1 milliárddal szemben, 2013-ban pedig mintegy 2 milliárd forintnyi forrás áll majd a pályázók rendelkezésre.
Miközben mindenhol megszorítások vannak, és egyre kevesebb a forrás, erre a programra minden évben újabb és újabb százmilliókat tud biztosítani a minisztérium, ami azt jelzi, hogy sikeres a kezdeményezés - tette hozzá Budai Gyula.
A rendelkezésre álló összegből két fő területet kívánnak támogatni: a települési és térségi fejlesztéseket, valamint a tanyagazdaságok fejlesztéseit. Mint azt az államtitkár elmondta, a rendelkezésre álló pénzből az önkormányzatok közel 1,1 milliárd forintra pályázhatnak, a fennmaradó összeg pedig a tanyagazdaságok számára lesz elérhető.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy tavaly Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyét vonták be a programba, idén azonban további két dunántúli megyével bővült a támogatási kör, így a hat megyében összesen 240 településnek lesz lehetősége pályázni.
Budai Gyula beszédében az előbbi jogcím egyik legsikeresebb és legígéretesebb pályázati lehetőségének a tanyasi termékek piacra jutásának támogatását nevezte, amire egyébként 2012-ben mintegy 450 millió forint használható fel. A másik legnépszerűbb kiírás az eddigi tapasztalatok alapján valószínűleg a tanyasi dűlőutak felújításának kategóriája lesz, erre 300 millió forint fordítható az idén.
A villany nélküli tanyák energiaellátását szolgáló önkormányzati fejlesztéseket mintegy 120 millió forinttal lehet támogatni. A tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére 100 millió forint költhető, a térségi tanyafejlesztési programok kidolgozására pedig mintegy 70 millió forint nyerhető el összességében.
Budai Gyula az MTI kérdésére hozzáfűzte: augusztus 31-ig várják a pályázatokat, amelyeket október 31-ig bírálnak el.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com