Soros: az EKB nem jó irányba vezeti Európát

Soros György szerint az Európai Központi Bank (EKB) a lassú halálba vezeti Európa gazdaságát azzal, hogy nem hajlandó nem konvencionális eszközöket bevetni az élénkítéshez.

Global Finance
A magyar származású befektetési alapkezelő az amerikai CNBC tévécsatornának adott interjújában elmondta, hogy „Európa olyan utat választott, amely Japánt az elmúlt 25 év alatt a lassú halálba vezette”. Kijelentésével közvetve az EKB-t bírálta, amiért a tegnapi kamatdöntő ülésén sem csökkentette irányadó kamatát és ezen kívül semmilyen konvencionális intézkedést sem jelentett be az euróövezet élénkítésére.

Szerinte a további hasonló magatartást meg kell akadályozni.

A milliárdos szerint Japán ugyanakkor tanult hibáiból, és drasztikusan irányt változtatott: "Amit a japánok most tettek, az valóságos szenzáció". Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy meglehetősen „tűzveszélyes” lépésről van szó. A japán jegybank tegnap milliárdos likviditásnövelő gazdaságélénkítő intézkedési csomagot jelentett be.

„A program gigantikus méretű. Japán háromszor annyi pénzt pumpál a gazdaságba, mint amennyit az Egyesült Államok" – mutatott rá Soros György. „Egy ilyen programot elindítani azonban olyan 25 év után, amikor csak a deficitet halmozták anélkül, hogy a gazdaságot ki tudták volna billenteni a holtpontról, azzal a veszéllyel jár, hogy elveszíthetik felette az ellenőrzést." - figyelmeztetett a pénzügyi szakember.

Soros valahogyan nem kedveli a németek által „vezetett” Európai Uniós gazdaságpolitikát. Hagyományosan Németország egyik legkeményebb bírálójának számít. Januárban például a davosi Világgazdasági Fórumon nagy felzúdulást keltett azzal, hogy annak ellenére a németeket okolta egy devizaháború kitörésének növekvő veszélyével, hogy Japán keltett aggodalmakat agresszív árfolyam-politikájával befektetői körökben. Akkor ugyanúgy a CNBC-nek nyilatkozva fejtette ki véleményét: "A németek a megtakarításban hisznek, miközben a világ többi része a monetáris lazításban. Én a magam részéről egy devizaháború kitörésében látom a legnagyobb veszélyt."

Kifejtette, hogy Németország szerinte túlságosan makacsul ragaszkodik ortodox pénzpolitikai hagyományaihoz, de közben nem veszi észre azt, hogy magatartásával az egész euróövezet kárára van.

Egy tavaly szeptemberben a Financial Timesnak adott interjújában odáig ment, hogy szerinte az euró szétesése az egész Európai Uniót veszélyezteti. Ha Németország ragaszkodik a megszorításokhoz, akkor jobb, ha inkább távozik az euróövezetből. Véleménye szerint, ha az olyan déli eurótagállamoktól, mint Spanyolország és Olaszország még keményebb megszorításokat követelnek, az erősítheti az adós és hitelező államok közötti megosztottságot az övezeten belül. Ez pedig újabb nagy lépést jelenthet a „kétszintű Európa” állandósulása felé.

Mai hírek szerint Soros egy mianmari üzleten dolgozik. Az országban ugyanis nagy verseny indult a mobilhálózat kiépítéséért: a Vodafone és a China Mobile összefoghat, a másik nagyobb jelentkező pedig a Digicel, amely egy konzorcium tagjaként próbál frekvenciát szerezni az országban. Ebben a konzorciumban vesz részt a magyar-amerikai pénzügyi szakember is.

Soros György leghíresebb, a számára a "világhírnevet" is meghozó devizaspekulációja az angol font elleni short pozíció felvétele volt még 1990-ben. A német gazdaság az újraegyesítésből adódó nehézségek ellenére is erősebb volt, mint az akkori angol. A szigetországiak ennek ellenére 2,7 márka felett akarták tartani a font árfolyamát. A próbálkozásuk közben az alapkamatot és az inflációt is magasan tartották.

Ezt felismerve Soros Györggyel az élen, számos devizaspekuláns úgy vélte, hogy egy ilyen fix átváltási ráta nem tartható sokáig a piaci erőkkel szemben. Ezért short pozíciókat vettek fel az angol fonttal szemben. Soros egyre nagyobb kölcsönöket vett fel, hogy növelni tudja pozícióját.

Az angol kormány közben rájött, hogy több milliárd fontjába kerülne a font védelme, amit nem engedhetett meg. Így történhetett, hogy Soros lényegében „térdre kényszerítette” az angol jegybankot. Az eset érdekessége, hogy az angol kormány végül így járt a legjobban, hiszen a a font leértékelése után sokkal versenyképesebb lett az angol gazdaság.

A nyáron 82. életévébe lépett befektetési szakértő egyébként nyáron jegyezte el a 40 éves Tamiko Boltont. Sorosnak ez lesz harmadik, Boltonnak pedig a második házassága. Az üzletembernek korábbi házasságaiból öt gyereke van.

Forrás: CNBC, Financial Times, HVG

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com