Süli: az idén benyújtják az új paksi blokkok létesítési engedélykérelmét (2. rész)

A tervek szerint az idén benyújtják a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítéséhez szükséges létesítési engedélykérelmet - mondta a beruházás tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter szerdán Pécsen.Mintegy 200 ezer oldal szöveget, valamint 100-150 ezer oldal táblázatot, műszaki mellékletet adnak be engedélyezésre a hatóságnak - ismertette Süli János az atomenergetika jogi vonatkozásairól rendezett nemzetközi konferencián, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (PTE-ÁJK).

    
Kiemelte, hogy a hatóságnak 15 hónapja van a dokumentáció elbírálására; az engedélyezési folyamatba, egyéves időtartamra, nemzetközi szakértőket is bevonnak. A létesítési engedély birtokában indulhat a főépület építése - tette hozzá. Süli János közölte, hogy az új blokkok beüzemeléséig további mintegy hatezer engedély szükséges.

Az engedélyezési folyamat műszaki, jogi és gazdasági elemzések "tömegét" vonja maga után. A politikus arra számít, hogy az engedélyeket az ellenzék meg fogja támadni, ezért "el kell jutni odáig, hogy azok jogerős ítélettel legyenek megtámogatva" - fogalmazott.
    

A konferencia témájára térve Süli János arról beszélt, az ilyen beruházások legbonyolultabb kérdései jelenleg már nem műszaki, hanem jogi természetűek. A paksi bővítésről kiemelte, hogy a magyar fél mindig egyértelműen "a nyilvánosság mellett áll", ugyanakkor a szerződésben az orosz féllel nem tudtak teljes mértékben megegyezni a nyilvánosságra hozható részletekről.
    

"Azért nem tudjuk a dokumentációk széles körét pillanatnyilag nyilvánosságra hozni, mert az az orosz fél érdekeit sértené" - jelentette ki és megemlítette, hogy az erről szóló perek jelenleg zajlanak. Süli János arról is beszélt, hogy a paksi bővítésen túl további erőművek építése is szükségessé válik a jövőben, ugyanis "a teljes hazai erőműpark elöregedett". Prognózisa szerint 2030-ra a két új paksi blokk üzembe állításával együtt is mintegy 5000 megawatt kapacitáshiány lesz a magyar energetikai rendszerben. Az új erőművek engedélyezése a paksi bővítés eljárásához hasonlóan bonyolult lesz - figyelmeztetett a miniszter.
    

Zeller Gyula, a PTE stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese köszöntőjében újdonságnak nevezte az egyetem jogi karán indított atomenergetikai szakjogász képzést. Az eseményen kiosztott tájékoztató szerint a képzés célja, hogy az atomenergia előállításával, forgalmazásával, a hulladék tárolásával kapcsolatos tevékenységet végző nem jogász diplomások számára speciális jogi szaktudást biztosítson.
    

Az egynapos nemzetközi tanácskozáson a többi között a paksi bővítés vízjogi vonatkozásairól, a magyarországi energetikai igazgatás kérdéseiről, illetve a digitális átalakulás nukleáris iparra kifejtett hatásáról, illetve annak oktatási és jogi aspektusairól értekeztek az előadók. A pécsi önkormányzat a konferencia alkalmából az MTI-nek eljuttatott közleményében azt írta: a PTE és az Oroszországi Nemzeti Nukleáris Kutatási Egyetem közötti együttműködési megállapodás alapján az (atomenergetikai szakjogász) képzést "a legnevesebb orosz nukleáris szakemberek fogják elősegíteni".
    

A pécsi egyetem hosszú távon is részt kíván vállalni a Paks II. projekthez kapcsolódó oktatási és szervezési feladatokban magyar és orosz szakemberek részére egyaránt - tették hozzá. A kommünikében idézték Páva Zsoltot (Fidesz-KDNP), a baranyai megyeszékhely polgármesterét is, akinek szavai szerint Pécs szerepet kíván vállalni a paksi bővítéshez kapcsolódó feladatokban, amelynek az egyik fontos eleme a PTE szerepvállalása az oktatási kérdésekben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com