Süli János: a Paks II. projekt több mint 400 engedéllyel rendelkezik
Ismertette: a 2400 megawattos összteljesítményt nyújtó létesítmény már rendelkezik a jogerős környezetvédelmi és telephelyengedéllyel. A környezetvédelmi engedélyezésben részt vett valamennyi ország hozzájárult az új blokkok megépítéséhez, és az ENSZ Espooi Egyezmény titkársága is kimondta, hogy az engedélyezés során alkalmazott magyar eljárás példaértékű.
Idén nyártól már zajlik az építkezés a paksi atomerőmű felvonulási területén, összesen mintegy nyolcvan épület kivitelezésére lesz szükség. Hozzátette: az orosz fél már jelezte, hogy az épületek megépítésében a lehető legtöbb magyar beszállítót szeretné igénybe venni. A miniszter újságírói kérdésre válaszolva kiemelte: atomerőművek segítségével állítják elő a legtöbb karbonmentes villamos energiát Európában. Hozzátette: a magyar kormány klímavédelmi szempontból is felelősen járt el, amikor úgy döntött, hogy megújuló energiaforrások mellett hosszú távon épít atomenergiára.
Péterffy Attila (Mindenki Pécsért Egyesület), a baranyai megyeszékhely polgármestere a fórum megnyitóján örömét fejezte ki, hogy a Roszatom most először Oroszországon kívül tartja meg a rendezvényt, és éppen Pécs városát választotta annak helyszínéül. Kitért arra, hogy polgármesterré választása előtt ismertetett programjában Pécs következő öt évre szóló fejlesztési akciótervét fogalmazta meg, abban pedig "szerepeltek olyan konkrét nukleáris beruházásokra is vonatkozó ígéretek", amelyeket ezután is be fog tartani.
A polgármester hozzátette: programjában célként fogalmazta meg azt is, hogy "az önkormányzati munka átlátható legyen, társadalmi párbeszédre támaszkodjon, szakmai alapokon működjön, a város érdekeit szolgálja és felelős gondolkodást tükrözzön". Szerinte a most zajló fórum éppen ezeket az értékeket képviseli, hiszen az átláthatóságot, a párbeszédet és a szakmaiságot tartja szem előtt.
Mint fogalmazott "egy vagy több emberöltőn átívelő döntéseket csak úgy szabad meghozni, ha előtte azokat alaposan megvitatjuk, és minden információt megosztunk a lakossággal", ezért "nagyszerű kezdeményezés" a Roszatomtól, hogy a vállalatcsoport működésével kapcsolatos kérdéseket, témákat nemzetközi vitára bocsátja.
A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern társadalmi tanácsa szervezésében megvalósuló nemzetközi társadalmi fórum és kiállítás keretében a fenntartható fejlődés kérdéseit vitatják meg, valamint azt, hogyan járul hozzá az atomenergia és a többi, alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrás a globális klímavédelmi célok teljesüléséhez.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások