Szijjártó Péter: Megkaptuk Paks 2 első beton öntéséhez szükséges zöld lámpát

Az Országos Atomenergia Hivatal jóváhagyta a paksi atomerőmű-beruházás során az úgynevezett első beton öntéséhez szükséges előzetes biztonsági jelentést, ami a projekt újabb fontos lépése - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy az illetékes hatóság által engedélyezett lépés az egyik legfontosabb mérföldkő egy nukleáris létesítmény építése során. "Az előzetes biztonsági jelentésnek az elkészítéséhez szükséges volt a résfal megépítése, és szükséges volt begyűjteni a talajszilárdítás során eddig keletkezett tapasztalatokat is" - tájékoztatott.

"Ez egy komoly dokumentum, félmillió oldal összességében. És a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség sztenderdjei szerint ezen engedély azt is jelenti, hogy az első beton öntése nyomán majd ez az atomerőmű már egy hivatalosan is építés alatt álló nukleáris létesítménynek minősül"- tette hozzá. Majd aláhúzta, hogy az első beton öntésére a jövő év elején kerülhet majd sor. Szijjártó Péter ezután arról számolt be, hogy a paksi bővítés jelenleg a legnagyobb, építési engedéllyel rendelkező nukleáris projekt az egész Európai Unióban.

"A munkaterületen már ezren dolgoznak. Zajlik a talajkiemelés 23 méteres mélységig, a talajszilárdítás során a földbe lefúrni szükséges 75 ezer cölöp közül 39 ezer, azaz már több mint fele a földben van" - tudatta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com