Tavaly csaknem felére csökkentek az izraeli startup cégekbe történt befektetések

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Tavaly az előző évinek mintegy a felére, 15,5 milliárd dollárra zuhantak az izraeli technológiai startup (induló) vállalkozásokhoz érkező befektetések - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál kedden.Leginkább a kiberbiztonsági cégeket érintette a visszaesés, ott ugyanis 60 százalékos volt a zuhanás a Start-Up Nation Central (SNC), az izraeli technológiai ipart nyomon követő nonprofit szervezet kedden közzétett jelentése szerint. A befektetések értéke összességében tavaly 43 százalékkal esett vissza 2021-hez képest, amikor az izraeli vállalatok kiugróan jó évet zárhattak, összesen 27 milliárd dollárnyi magántőkét szereztek meg.
    

2022 közepén fordult meg az addigi növekvő trend, amikor az értékelések romlani kezdtek, a nyilvánosan forgalmazott részvények értéke csökkent. Az infláció és a kamatlábak emelkedése, valamint az Ukrajna elleni orosz háború hatással volt az ellátási láncokra és a globális gazdaságra, emiatt a befektetők visszahúzódtak. "2022 valójában két év kombinációja. Ha az első felét nézzük, akkor inkább a 2021-es helyzet látszik, az erős piac, de az év második felében már látható a lassulás beindulása" - közölte a lappal Avi Hasson, a Start-Up Nation Central vezérigazgatója.
    

A visszaesés következtében elbocsátottak több ezer IT dolgozót Izraelben, szűkültek a finanszírozási lehetőségek, és meredeken csökkent a tőzsdén jegyzett technológiai cégek értéke. "Izraelben azt láttuk, hogy a vállalatok lassították növekedésüket, öt-tíz százalékkal csökkentették alkalmazottaik számát. Ez inkább optimalizálásnak vagy lemorzsolódásnak nevezhető" - vélekedett Hasson. Hozzátette: "nagyon kevés kivételtől eltekintve a vállalatok még nem nyúltak bele mélyen, például akár harminc százalékos lefaragással az üzletükbe, de úgy gondolom, hogy a következő évben több ilyet is látni fogunk, mert nem lesz más választásuk".
    

Az SNC szerint a befektetések visszaesése nemcsak Izraelre jellemző, hanem összhangban van a Szilícium-völgy történéseivel, ahol negyven százalékkal csökkentek tavaly a technológiai vállalatokba történő befektetések. Izraelben a legnagyobb vesztes a kiberbiztonsági ágazat volt, ahol tavaly 60 százalékos volt a befektetések visszaesése, 2,7 milliárd dollárra zuhant az előző évi 6,6 milliárd dollárról.  
    

2023-ra Hasson lassuló gazdaságú évet jósol, amelyben a szereplők sokkal "megfontoltabbak és kimértebbek" lesznek a korábbinál. "Mindenkinek csökken a befektetési lehetősége, az alapok nehezen tudnak pénzt szerezni, ez azt jelenti, hogy 2024-ben tőkehiányt fogunk tapasztalni a vállalatoknál"- vélekedett a szakértő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com