Több postán is meghosszabbított nyitvatartás lesz az szja-bevallás kedd éjféli leadási határideje miatt

Több postán is meghosszabbított nyitvatartással várják azokat, akik postán  küldik el a 2017. évi személyijövedelemadó-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a május 22-iki határidő napján - közölte a Magyar Posta az MTI érdeklődésére kedden.A  tájékoztatás szerint a megyeszékhelyeken a főposták 19 óráig lesznek nyitva, Budapesten éjfélig működik a Nyugati téri 62-es posta, a Mammut bevásárlóközpontban a 114-es posta 21 óráig, a Keleti pályaudvar mellett lévő 72-es posta pedig, mint mindig 0-24 órában elérhető.

   
A személyijövedelemadó-bevallás megváltozott rendje - a NAV által elkészített elektronikus bevallások - miatt a korábbi évekhez képest 2017-ben is jóval kevesebben adták fel postán a bevallásukat, az idén is csökkenő tendenciára számít a Magyar Posta. A társaság adatai szerint 2017 tavaszán május 22-ig mintegy 350 ezer, míg az elektronikus bevallás bevezetése előtti évben, 2016-ban csaknem 2 millió személyijövedelemadó-bevallást adtak fel postán az ügyfelek.
    

A NAV által készített, elektronikus bevallás-tervezetet is kedden éjfélig lehet átnézni, elfogadni, kiegészíteni. Azoknak a magánszemélyeknek, akik nem módosítanak a dokumentumon, automatikusan bevallássá válik a tervezet, akkor is, ha nem hagyják jóvá. Az őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek azonban ki kell egészíteniük és jóvá kell hagyniuk a NAV ajánlatát, az nem válik automatikusan bevallássá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com