Történelmi mélyponton a brit infláció

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Történelmi mélypontra, zéróra csökkent az éves brit infláció a múlt hónapban.inA brit statisztikai hivatal (ONS) keddi bejelentése szerint a fogyasztói árak átlaga februárban nem változott tavaly februárhoz képest. Nagy-Britanniában - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaságban - soha nem volt zéró a tizenkét havi fogyasztói árindex azóta, hogy az ONS 1988-ban elkezdte az éves inflációs adatok havi rendszerességű közlését.

Januárban 0,3 százalékos éves inflációt mértek Nagy-Britanniában, és már az is mélységi rekord volt.
A brit inflációra az ONS szerint elsősorban az üzemanyagok és az élelmiszerek gyakorolnak lefelé ható nyomást. A statisztikai hivatal kimutatása szerint az üzemanyagok kiskereskedelmi ára februárban 18 hónapja, az élelmiszereké 10 hónapja csökkent vagy stagnált éves összevetésben.

E két termékcsoport együtt az ONS becslése szerint hozzávetőleg 0,9 százalékponttal csökkentette a tizenkét havi fogyasztói árindexet a múlt hónapban.

A Bank of England - a brit jegybank - számára a kormány által előírt követendő inflációs cél 2 százalék. Ha ettől a céltól a tizenkét havi infláció bármelyik irányban 1 százalékpontnál nagyobb mértékben eltér, a brit jegybanktörvény alapján a Bank of England kormányzója nyílt levélben köteles magyarázatot adni a brit pénzügyminiszternek az okokról.

Mark Carney, a Bank of England tavaly nyáron munkába állt kanadai kormányzója kinevezése óta harmadszor lesz kénytelen megírni ezt a levelet George Osborne pénzügyminiszternek; az elsőt a decemberben kimutatott 0,5 százalékos, a másodikat a januári 0,3 százalékos éves infláció miatt kellett megírnia.

Londoni elemzői vélemények szerint Carney a következő hónapokban további hasonló leveleket írhat Osborne-nak, mivel a brit infláció nagy valószínűséggel még messze nem érte el mélypontját, sőt már ebben a hónapban negatív tartományba is süllyedhet.

Vicky Redwood, az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház brit gazdasági ügyekért felelős főközgazdásza a februári inflációs adatok keddi ismertetése utáni gyorselemzésében azt jósolta, hogy az éves brit infláció az év hátralévő részében is zéró, illetve enyhén negatív értékek körül mozog majd. A ház ugyanakkor nem számol súlyosabb, meggyökeresedő defláció kialakulásával, tekintettel arra, hogy az inflációs várakozások jól rögzítettek a brit gazdaságban.

A Capital Economics vezető közgazdásza szerint egy rövid és sekély defláció még jót is tenne a brit gazdaságnak, mivel növeli a háztartások elkölthető jövedelmi hányadát, amivel lendületet ad a gazdaság idei fellendülésének is.
Mark Carney jegybanki kormányzó nemrégiben egyértelmű utalást tett arra, hogy bár nem tart elhúzódó deflációtól, de ha a deflációs időszak a vártnál mégis hosszabb ideig tartana, a Bank of England kész lenne alapkamatának még további csökkentésére, vagy a mennyiségi enyhítési program kibővítésére.

A Bank of England 2009 márciusa óta 0,50 százalékon tartja alapkamatát. Ez is abszolút mélységi rekord: a bank alapítása - 1694 - és a 0,50 százalékos alapkamat elérése között eltelt 315 évben soha nem csökkent 2 százalék alá a Bank of England irányadó kamata.

A brit jegybank 2009 márciusában, az akkori mély recesszióra válaszul a brit gazdaságtörténetben példátlan méretű mennyiségi enyhítési ciklussal is kiegészítette rendkívül enyhe kamatpolitikáját. A Bank of England az eddig végrehajtott 375 milliárd fontos (csaknem 160 ezer milliárd forintos) eszközvásárlási programmal az éves brit hazai össztermék (GDP) 20 százalékánál nagyobb értékű új likviditást juttatott a brit gazdaságba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com