Tovább csökkenti hitelállományát a Rába az idén

A vállalatcsoport hitelállományának további csökkentését említette 2014. legfontosabb céljaként a Rába Járműipari Holding Nyrt. első negyedéves gyorsjelentésének csütörtöki közzététele után tartott sajtótájékoztatón Pintér István elnök-vezérigazgató.

rábaMegemlítette: korábban célként tűzték ki, hogy a hitelállomány ne haladja meg az EBITDA (kamat- és adófizetés, illetve értékcsökkentési leírások előtti eredmény) 1,2 szeresét.

Ehhez "közel vagyunk és még közelebb leszünk az év végére" - mondta.

A 2018-ig tartó időszak stratégiai céljai között említette a cégcsoport legalább évi öt százalékos növekedését, illetve hogy nem ipari célú győri ingatlanaik "vizuális rehabilitációját" követően új lehetőségeket keressenek azok hasznosítására.

A tervek között említette a belépést az új piacokra, megjegyezve, nem gondolják, hogy menekülni kellene a FÁK-piacokról, köztük Oroszországból, ott inkább a stratégiai partnerek mellett akár részpiacokon való terjeszkedést is terveznek. A lehetséges új piacok között említette Törökországot.

Szólt arról is: új alkalmazásokkal léphetnek piacra, miközben fenntarthatónak nevezte az iparági átlagot meghaladó, kilenc százalék körüli csoportszintű EBITDA-szintet.

A futómű-területen a komplett megoldások felé nyitást nevezte a következő fél évtized stratégiai feladatának Pintér István, az alkatrészek területén pedig a növekedést és a piaci kockázatok csökkentését.

A járműgyártás kapcsán az elnök-vezérigazgató kiemelte: annak növekedését teljes egészében a polgári célú megoldások hozták. Tovább kívánják erősíteni a Rába együttműködését a Volvo-Renaul csoporttal.

Csütörtökön reggel közzétett gyorsjelentése szerint az első negyedévben 11,8 milliárd forint volt a Rába csoportszintű, konszolidált árbevétele, ami 3,5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a csütörtök reggel közzétett gyorsjelentésében a Rába Járműipari Holding Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A csoport 22,1 százalékos csökkenést jelentő 1,006 milliárd forintos EBITDA-val (kamat- és adófizetés, illetve értékcsökkentési leírások előtti eredmény) és 40,7 százalékos mérséklődést mutató 444 milliós üzemi nyereséggel zárta 2014. első három hónapját.

A nettó pénzügyi eredmény 245 milliós pluszból 348 milliós mínuszba fordult, míg a teljes átfogó jövedelem 624-ről 3 millió forintra esett.

Az IFRS (nemzetközi pénzügyi jelentési szabályok) alapján készült gyorsjelentésben a társaság kiemeli: a változékony piaci környezet ellenére iparági átlag feletti eredményességet mutatott fel a cég, kikerült az adósságcsapdából, 6,8 milliárd forintos nettó hitelállománya az utóbbi évtized legalacsonyabb szintjén állt az első negyedév végén, 2,22 milliárd forintos cashflow-termelése pedig rekordszintre ugrott.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com