Tovább mélyül a napelemágazatot érintő kínai-európai kereskedelmi vita

A napelemek gyártásánál használt poliszilícium Európából származó importját vizsgálja Kína - jelentette be a távol-keleti ország két hónappal azután, hogy az Európai Unió (EU) dömpingellenes eljárást indított a napelemgyártó kínai cégek ellen.

A pekingi Kereskedelmi Minisztérium által bejelentett vizsgálat során a termékek dömpingjét és a bújtatott állami támogatás lehetőségét vizsgálják majd, a 2011 július eleje és 2012 június vége közötti időszakra visszamenőleg - áll a hivatal közleményében.

A vizsgálatot négy kínai cég közösen kérvényezte, azt állítják ugyanis, az európai cégek kormányzati segítséget, az Európai Beruházási Banktól pedig kedvezményes hitelt kapnak termékeik forgalmazásához. Az eljárás egy évig, de "különleges körülmények" esetén akár ennél hosszabb ideig is eltarthat - tette hozzá a minisztérium.
A kínai vizsgálatot megelőzően az EU dömpingellenes eljárást kezdeményezett Kína ellen, 25 német, olasz, spanyol és más európai országok iparági szereplőinek panasza alapján, azt állítván, Kína az előállítási ár alatt exportálja termékeit.
A pekingi kereskedelmi minisztérium akkor "mély sajnálatát" fejezte ki az üggyel kapcsolatban, a Kínában lévő európai cégek pedig megtorlástól tartva az eset gyors rendezését sürgették.

A kelet-ázsiai ország jelenleg a világ legnagyobb napelem-gyártója, a globális piac csaknem kétharmadáért felel, az Európai Unió országai tavaly összesen 21 milliárd euró értékben vásároltak tőle.
Kína az Egyesült Államokkal is kereskedelmi vitában áll, az amerikai kereskedelmi minisztériuma májusban számos kínai gyártó termékeire vámot vetett ki, szintén azzal vádolva a cégeket, hogy a szabályokkal szembemenve, költség alatt árulják termékeiket. Erre válaszul Peking - csakúgy, mint most az európai cégekkel szemben - a napelemgyártásnál használt poliszilícium vizsgálatát kezdeményezte.

forrás: MTI.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com