Továbbra is kedvezőek az ipar kilátásai az elemzők szerint

Változatlanul kedvezőnek tartják az ipari termelés kilátásait az MTI-nek nyilatkozó elemzők, igaz, a növekedés az év második felében veszíthet a lendületéből. Az Erste Bank 6,5, míg az ING Bank 8 százalékos éves átlagos növekedéssel számol.

kshA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint a márciusi 10,6 százalékos növekedés után idén áprilisban ismét 10 százalék feletti mértékben, 10,1 százalékkal bővült az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest az előzetes adatok szerint. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan adattal.

Az előző hónaphoz képest az ipari termelés áprilisban 2,4 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője kiemelte: a vártnál sokkal jobb lett az áprilisi adat, a havi és az éves emelkedés mértéke is meghaladta az előzetes várakozásokat. Bár részletes adatok még nem állnak rendelkezésre, az előző hónapokhoz hasonlóan a járműgyártás jelentheti a hajtóerőt. Bíztatónak nevezte ugyanakkor, hogy más iparágak, köztük az elektronikai szegmens is élénkülni kezdett. Nyeste Orsolya elmondta: a pozitív külső konjunktúra kitart ebben az évben, így az ipar, a feldolgozóipar és a járműgyártás a gazdasági növekedés húzóereje marad.
Számításuk szerint éves átlagban 6,5 százalékkal bővülhet az ipari termelés idén, de vannak felfelé mutató kockázatok. Megjegyezte: a magasabb bázis miatt az év vége lassulást hoz.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szerint az ipar továbbra is kitűnő formában van, amit a kétszámjegyű éves növekedés mellett az is alátámaszt, hogy egy hónap alatt 2,4 százalékkal növekedett a termelés. Nagy valószínűséggel továbbra is az autóipar dominált a termelés növekedésében, azonban kedvező jel, hogy az iparág maga után húzza a beszállítói ágazatokat is - vélekedett. A rövid távú kilátások változatlanul kedvezőek.

Ismertetése szerint márciusban a rendelésállomány több mint 20 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti szintet, a beszerzésimenedzser-index messze a növekedési küszöbérték fölött áll, az ipari ágazatok bizalmi indexei pedig továbbra is magas szinten vannak.

Szintén kitért arra: a növekedés az év második felében veszíthet valamit a lendületéből a magasabb bázis miatt, és a vállalatok jövőre vonatkozó túlfűtött várakozásai is mérséklődni látszanak. Az ipari termelés bővülése így is elérheti, vagy akár meg is haladhatja a 8 százalékot - vélekedett.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com