Tudatosabban lízingelnek a vállalatvezetők egy felmérés szerint

Az aktívan lízingelő vállalatok negyede egy éven belül tervez eszközbeszerzést, és döntő többségük továbbra is lízingben gondolkodik, a legnagyobb arányban a szállítási ágazat társaságai veszik igénybe ezt a szolgáltatást - derül ki a CIB Bank és a GfK közös kutatásából.

cibA felmérést 200 telefonos megkérdezéssel végezték 2014. november és 2015.

január között a legalább 5 főt foglalkoztató, 10 millió és 10 milliárd forint közötti éves árbevétellel rendelkező, lízing-szolgáltatást igénybe vevő hazai vállalatok döntéshozóinak körében.

Az MTI-hez hétfőn megküldött közlemény szerint a megkérdezett cégek 26 százaléka tervez a következő egy évben jelentősebb eszköz- vagy ingatlan-beruházást, az 500 millió forint feletti árbevételű társaságok nagyobb léptékű fejlesztésekben gondolkodnak.

A vállalatok nagy többsége, 63 százaléka gondolja úgy, hogy beruházási terveit lízing segítségével valósítja meg. A gépjármű-beszerzések, a gépberuházások, de még az IT-beszerzések jelentős részét is pénzügyi lízinggel finanszíroznák a vállalatok, egyedül az ingatlanberuházások esetén kerülnek előtérbe más formák.

A felmérésben résztvevő vállalatoknak kevesebb mint a negyede használna fel saját tőkét a tervei megvalósításához, 21 százalék uniós- vagy egyéb állami finanszírozásból biztosítaná a szükséges önerőt, illetve 12 százalékul gondolkodik hagyományos hitel felvételében.

A beruházási szándék leginkább a logisztikai vállalatokat jellemzi, emellett a szállítási iparágban a megkérdezett társaságok közel negyede biztosnak, további 14 százalékuk pedig nagyon valószínűnek mondta, hogy az idén nagyobb beruházást hajt végre. Jelentős a beruházási szándék a mezőgazdasági vállalatoknál és az ipari- építőipari társaságoknál is.

A megkérdezett lízingelő vállalatok általában továbbra is a gépjárművek, illetve szállító eszközök beszerzésében gondolkodnak. A beruházni szándékozó társaságok 60 százaléka haszonjárművet és további 15 százalékuk autót kíván vásárolni, ötödük gondolkodik gépsorok, 12 százalékuk ingatlan és alig 4 százalékuk IT beruházásban.

A CIB Bank a Magyar Lízingszövetség legfrissebb adatai alapján közölte, hogy a január-márciusi időszakban 107 milliárd forint volt a finanszírozott összeg a lízingpiacon, ami 20 százalékkal meghaladja az előző év azonos időszakának adatát. Tavaly 24 százalékkal nőtt a lízingpiac, megközelítve öt évvel korábbi méretét.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com