Üdülési Csekk: megszűnt az adókedvezmény

2011. október 1., Kikerült az Üdülési Csekk a kedvezményes adózás mellett adható béren kívüli juttatások köréből. Az erről határozó 2011. évi XCVI. törvényt 2011. július 14-én hirdették meg. A belföldi turisztikai piac számos képviselője emelt szót a változtatás ellen, ám a SZÉP Kártya (Széchenyi Pihenőkártya) elterjedésével és szabályozásának módosításával megnyugodtak a kedélyek. 

A SZÉP Kártya első magyar kártyakibocsájtója az  OTP Pénztárszolgáltató Zrt.

lett. Az OTP folyamatosan bővíti hálózatát, így már 1000-nél is OTP SZÉP Kártya elfogadóhely létezik. Az elfogadóhelyek száma az előzetes becslések szerint év végére a 3000-es számot is elérheti.

Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója közölte: „A cafeteria-rendszerben zajló jelentős változások arra utalnak, hogy a jövőben egyre nagyobb hangsúly helyeződik majd az elektronikus, kártya alapú juttatásokra. Az OTP Pénztárszolgáltató Zrt.-nél már több éve kiemelt figyelmet szenteltünk az ez irányú fejlesztéseknek, amit bizonyít a Cafeteria kártyával szerzett három éves tapasztalatunk, valamint az a tény, hogy a magyar piacon elsőként tettük elérhetővé az OTP Széchenyi Pihenőkártyát. Úgy véljük, hogy partnereink számára előnyt jelent, hogy már a jogszabályváltozás időpontjában egy működő és hatékony alternatívát tudunk felkínálni".

Az OTP után belépett a SZÉP piacra az MKB is, valamint november közepétől már a K&H SZÉP Kártya igénylés is útjára indulhat.

Változik a cafeteria rendszer is, hiszen a munkavállalók jelenleg havi 18 ezer forint értékhatárig vásárolhatnak utalvánnyal hideg és meleg ételeket. Az elmúlt évek során kétmilliónál is több munkavállaló kapott étkezési utalványt nagyjából 300 milliárd forintnyi értékben, ebből pedig mintegy 150 milliárd forint adóbevétele származott az államnak. A melegétkezést a dolgozók SZÉP Kártyával oldhatják meg, a hidegétkezési utalványok kiadása pedig a hírek szerint átkerül egy állami tulajdonú céghez. Hir.ma

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com