Új látnivalókkal gazdagodtak az Őrségi Nemzeti Park települései

Az Őrségi Nemzeti Park 241 millió forint uniós támogatást használt fel a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program keretében turisztikai infrastruktúra fejlesztésére.

siketfajd siketfajd

A napokban záruló hároméves program során mintegy 20 különböző beruházást valósítottak meg, létrehoztak egy egységes turisztikai bemutató övezetet a nemzeti parkban - tájékoztatta a nemzeti park igazgatósága az MTI-t szerdán.

Az igazgatóság a nemzeti park kilenc településének önkormányzatával fogott össze, hogy közösen valósítsák meg fejlesztési elképzeléseiket - közölte Kevy Albert osztályvezető.

Hozzátette: azokat a településeket vonták be a projektbe, amelyek eddig nem rendelkeztek a turistákat fogadó létesítményekkel és önállóan nem is tudtak volna ezekre pályázni.

Az összefogás révén sikerült a nemzeti park egészét behálózó táblarendszert kialakítani, így az egységes kivitelű turistapihenők egyben információs pontokként is szolgálnak. Az összefogás kifejezett célja volt a Rába-vidék szlovén ajkú településeinek bekapcsolása a nemzeti park turisztikai kínálatába.

A beruházás révén két új kilátó és hét új tanösvény létesült a Szőcei Tőzegmohás Láptól a Hármashatár erdőségéig.
A helyben élőket is szolgálják a településeken létrejött szabadidőparkok és a közösségi rendezvényeknek is helyet biztosító füveskert-teaház - fűzte hozzá.

Az igazgatóság Apátistvánfalván létrehozott egy ökoturisztikai információs centrumot, amelyet a tervek szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter avat fel pénteken.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com