Új Ptk. - A törvények közel felét érinti az új törvénykönyv

A március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.), valamint az annak kapcsán született hét jelentősebb törvénymódosítás, a magyar jogrendszert alkotó 541 törvényből 228-at érint - mondta Ződi Zsolt, a jogi információk szolgáltatásával foglalkozó Opten Kft. jogi szakmai igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Az 1596 paragrafusból álló új Ptk.-ban a rendelkezések 7 százaléka változatlan, 18 százalékuk tartalmilag egyező, míg 38 százalékuk tartalma módosult a régi Ptk.-hoz képest.

ugyanakkor a rendelkezések 37 százaléka teljesen új - ismertette az adatokat a szakmai igazgató. Legkevésbé az öröklési jog, legjobban dologi- és a családjog változott - tette hozzá Ződi Zsolt.

torvenykonyv-2Sárközy Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem üzleti jogi tanszékének professzora a polgári törvénykönyveket a társadalmi életre hosszú távon ható alapvető törvényeknek nevezte. Példaként hozta fel a ma is hatályban lévő törvények közül a Napóleon által 1805-ben alkotott francia, az 1811-es osztrák és az 1900-as német polgári törvénykönyveket.

Az új Ptk. része a gazdasági társaságokat szabályozó joganyag is. Az MTI ezzel kapcsolatos kérdésére Sárközy Tamás elmondta, hogy több érv szólt a Ptk.-ban való elhelyezés mellett, mint hogy külön törvénybe kerüljenek - a mostani helyzethez hasonlóan - a gazdasági társaságok. Így össze lehetett hangolni a kapcsolódó polgári jogi joganyaggal a társasági szabályokat, viszont kívül rekedtek a nem polgári jogi előírások. Így az új szabályozás nem komplett - tette hozzá a professzor.

A kft.-k törzstőkéjének 500 ezer forintról 3 millió forintra emeléséről pedig úgy vélekedett, hogy a mintegy 400 ezer kft. 20 százalékának a törzstőkéje nem éri el a 3 millió forintot, ezek a cégek 2008 után alakultak, amikor az addigi 3 millióról 500 ezerre csökkentette a minimális törzstőkét a törvény. Az addig működő kft.-k 1 százaléka szállította csak le a tőkéjét 500 ezer forintra.

Sárközy Tamás kifejtette: az új Ptk.-t múlt év februárban hirdették ki, és a törzstőkét 2016. március 15-ig kell megemelni, a három év elegendő idő erre. Ráadásul a nyereségből is megemelhető a törzstőke.

forrás.mti

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com