Újabb látványos szakaszához ért a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút építése

Újabb látványos szakaszához ért a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút építése: beemelték a bicikliút Tisza-hídjának egyik utolsó nagy elemét kedden a végleges helyére; a beruházás a nyaralóhajó-programmal, új kikötők és egy rafting pálya megépítésével hatalmas lendületet adhat a térség fejlődésének az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerint.Révész Máriusz kedden a híd tiszafüredi oldalán tartott sajtótájékoztatón a Tisza-tavat aktív turisztikai paradicsomnak nevezte, amelynek nagyon fontos része a kerékpározás.  Míg 2016-ban mintegy 20 ezer ember biciklizte körbe a Tisza-tavat, egy évvel később 31 ezer, míg tavaly 57 ezer - mondta.     


Kiemelte, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

beruházása bruttó 4,2 milliárd forintba kerül, ebből 6,5 kilométer kerékpárút és négy műtárgy épül meg a tervek szerint 2020. május végére. A Hortobágyi Nemzeti Parkkal és a Nif Zrt.-vel pedig arról is megállapodtak, hogy 200 műfecskefészket is elhelyeznek a hídon.     


Révész Máriusz emlékeztetett rá, hogy néhány nappal ezelőtt bemutatták a nyaralóhajókat, átadták a kiskörei kikötőt is, és úgy fogalmazott, az egész térségnek hatalmas lendületet ad majd a nyaralóhajó-program, és a következő évekre tervezett tizenkét kikötő megépítése. Megjegyezte azt is, hogy nemrég készült el a kiskörei hallépcső mellé tervezett raftingpálya terve, amely hamarosan a kormány elé kerül.    


Hozzátette, a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel zajlik a Tisza-tónál a vízitúra-megállóhelyeket fejlesztő program. Megjegyezte azt is, hogy a közelmúltban mutatták be azokat a beruházásokat, amelyekkel az Ukrajnából, Romániából érkező hulladékot össze lehet gyűjteni a Tiszán, hogy az ne jusson el a Tisza-tóhoz.

    
Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője ismertette, a 33-as számú főút Tisza-hídja mellé egy új felszerkezetet építenek be 273 méteren. A műtárgy konzolos tartókra épülve kapcsolódik majd a híd meglévő felszerkezetéhez. A 33-as számú főút jobb oldala mellett a főúttól fizikailag elválasztott, mintegy 6,5 kilométer hosszú kerékpárút  a Tisza-tó poroszlói gátjától a Tiszafüredi Ady Endre, illetve Ártéri utcákig tart. A kerékpárút Tisza-tavi szakasza keresztezi az Eger és a Szomorka patakokat, amelyeken  308 méter, illetve 86 méter hosszú, látványos, íves tartójú, a főúttól külön szerkezetű kerékpáros hidak épülnek.     

A kerékpárút keresztezi a Tisza öblítő csatornáját is egy kis műtárgyon keresztül- mondta. A kivitelezés összetettsége miatt a 280 méter hosszú, a Tisza folyót keresztező kerékpáros híd 350 tonna acélszerkezetét a Tisza parton kialakított szerelőtéren állítják össze, a hídelemeket pedig  két, 40 méteres bárkával úsztatják a helyükre, majd daruval emelik be a konzolszerkezetekre - tájékoztatott.     


A kivitelező a Hódút Kft. Bornemisza János, Poroszló polgármestere (független) azt hangsúlyozta, hogy a beruházásnak köszönhetően biztonságosssá válik egy eddig veszélyes útszakasz, és megjegyezte, hogy a településen belül már megépült a kerékpárút. Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere (Fidesz-KDNP)  pedig emlékeztetett, hogy Tiszafüreden található Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma, a belterületi kerékpárút is megépült már, mindez a kerékpáros-turizmus további fellendülését biztosítja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com