Ukrán válság - Sberbank: az Oroszországgal szembeni szankciók nem érintik a bankot

A bécsi központú Sberbank Europe AG, illetve a bankcsoportba tartozó 9 kelet-közép-európai leányvállalat nincs az Amerikai Egyesült Államok által szankcionált vállalatok listáján - közölte a bankcsoport magyar leányvállalata pénteken az MTI-vel.

SberbankA hatályba lépett európai uniós szankciók pedig egyáltalán nem korlátozzák működésükben a Sberbank Europe AG-t és az EU területén működő leánybankjait - írták.

Ennek megfelelően a Sberbank Magyarország Zrt. az eddig megszokott rend szerint működik - tette hozzá a bank.
Barack Obama amerikai elnök az orosz pénzügyi szektort érintő amerikai szankciók bevezetését kedden jelentette be, amely értelmében a szankciókkal sújtott bankok nem kaphatnak 90 napnál hosszabb időre amerikai bankhitelt. A szankciók célzottan érintik egyebek között a második legnagyobb orosz pénzintézetet, a VTB bankot, annak leánycégét, a Bank of Moscow-t, továbbá az orosz mezőgazdasági bankot (RAB).

Jacob Lew, amerikai pénzügyminiszter szerdán úgy nyilatkozott, hogy az Oroszország elleni lépéseket úgy állították össze, hogy azok a legkisebb veszteséget okozzák más országoknak, de érzékenyen érintsék az orosz gazdaságot.

Az amerikai elnök korábban azt mondta: a büntetőintézkedések erős hatással lesznek majd az orosz gazdaságra, mert azokat összehangolták az eddigi legjelentősebb európai szankciókkal.

Az uniós intézkedések korlátozzák Oroszország hozzáférését a nemzetközi tőkepiacokhoz, így péntektől, a rendelet hatályba lépését követően az Európai Unióban senki sem vásárolhat sem új kibocsátású részvényt, sem kötvényt, sem bármilyen 90 napnál hosszabb lejáratú értékpapírt, pénzügyi eszközt orosz állami tulajdonban vagy más köztulajdonban lévő pénzintézettől vagy vállalattól, amely az orosz gazdaság fejlesztését szolgálja - írja az Európai Unió hivatalos lapja.

Az uniós rendelet szerint a Szberbank, a VTB Bank, a Gazprom állami gázóriás pénzintézete, a Gazprombank, a Vnyesekonombank, valamint a különleges orosz állami mezőgazdasági pénzintézet, a Rosszelhozbankkal semmilyen értékpapír-ügylet nem folytatható.

A tilalom ezeknek a bankoknak az uniós joghatás alatt álló, vagyis a tagállamokban lévő leányvállalataira nem vonatkozik, de azok nem járhatnak el anyavállalataik helyettesítőjeként, vagyis nem bocsáthatnak ki kötvényt, majd utalhatják át orosz anyavállalatuknak az abból befolyt pénzt - olvasható a hivatalos lapban.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com