Változnak a felszámolókkal szemben támasztott elvárások

Változnak a felszámolókkal szemben támasztott követelmények és a névjegyzékbe kerülés feltételei - tájékoztatta az MTI-t a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

A pénteki közlés szerint a nyilvántartásba vett felszámoló szervezetek keretszámát a hatástanulmányok és a bírósági tapasztalatok mérlegelése után az eddig száznyolcról százharmincra emelik.
A kormányrendeletben elfogadott új szabályokkal a kabinet tovább kívánja erősíteni a közérdek érvényesítését, a versenyeztetést, a szakmai színvonal emelését és a hatósági ellenőrzést, így jobban érvényesülnek például az átlátható és megismerhető tulajdonosi szerkezetre vonatkozó előírások - olvasható a minisztérium közleményében.

 




 

A felszámolói névjegyzék megújításával összefüggő pályázati feltéteket július végéig teszi közzé a közigazgatási tárca, a pályázatokat december 1-jéig kell benyújtani. A felszámolói névjegyzékbe hét évre lehet bekerülni, és a felszámoló szervezetek ezentúl évente kétszer kötelesek lesznek szakmai beszámolót készíteni. Változás az is, hogy a hatósági nyilvántartást a KIM igazságügyi szolgálata veszi át a Nemzetgazdasági Minisztériumtól.
Az új pályázati rangsornál kiemelt szerepet kap az a szempont, hogy ne egy szűk tulajdonosi-befektetői kör kapjon lehetőséget a névjegyzékbe kerülésre; azokat a pályázókat részesítik előnyben, amelyek tagjainak, vezetőinek és foglalkoztatottjainak nincs más felszámoló szervezetben tulajdonosi részesedésük, nem tartoznak olyan vállalatcsoporthoz, amelynek tagja felszámoló szervezet - közölték.
A pályázatokat bíráló bizottság háromról kilenctagúra bővül: két tagot az igazságügyi miniszter, a továbbiakat a nemzetgazdasági, a belügy- és a fejlesztési miniszter, a Nemzeti Adó és Vámhivatal, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az Országos Bírósági Hivatal, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara delegálja. A felszámolók országos érdekképviselete három delegáltat küldhet tanácskozási joggal a bizottság üléseire.

 

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com