Véget ér a németországi vasutassztrájk csütörtök este

Németországban csütörtök este 19 órakor befejezi a sztrájkot a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság mozdonyvezetőinek szakszervezte (GDL).

db_logo_sm_1200x630Az érdekképviselet és a munkaadó csütörtök reggel ismertetett megállapodása szerint közvetítők - a GDL részéről Bodo Ramelow türingiai miniszterelnök, a DB részéről Matthias Platzeck volt brandenburgi miniszterelnök - segítségével próbálják meg rendezni a tavaly szeptember óta húzódó vitát, amely a mozdonyvezetők bére és munkakörülményei mellett arról is szól, hogy a szakszervezet tárgyalhat-e más foglalkozású tagjai nevében a munkaadóval.

A megállapodás szerint az egyeztetés a közvetítők bevonásával május 27-én kezdődik és június 17-ig tart, de a határidő egy héttel meghosszabbítható. A GDL a tárgyalások ideje alatt nem szervez újabb sztrájkot.

A GDL közleménye szerint a DB elismerte, hogy valamennyi tagja - köztük a vonatkísérők, a rendező pályaudvaron dolgozó vonatvezetők - számára köthet bérmegállapodást. A "csaknem egy évig tartó bérkonfliktus után, a kilencedik sztrájk nyomása révén sikerült kettévágni a gordiuszi csomót" - áll a szakszervezet közleményében.
A DB tájékoztatása szerint a vasúti közlekedés rendje szombaton állhat helyre.

A GDL munkabeszüntetése kedden kezdődött a teherszállítási ágazatban és szerdán terjedt ki a személyszállításra. A szakszervezet eredeti terve szerint a sztrájk befejezése előtt 48 órával tájékoztattak volna arról, hogy a mozdonyvezetők mikor veszik fel a munkát, és szakértők arra számítottak, hogy a munkabeszüntetés hosszabb lesz, mint a legutóbbi, nyolcadik GDL-sztrájk, amely 138 óráig tartott.

Mindennek alapján úgy tűnt, hogy a pünkösdi hosszú hétvégén - amikor milliók kelnek útra - a szokásosnál is súlyosabb fennakadások, hatalmas dugók keletkeznek majd az utakon és autópályákon.

Ugyanakkor a sztrájkveszély nem hárult el teljesen a német vasútnál. A DB-nél működő legnagyobb szakszervezet, az EVG és a munkaadó csütörtökön kezdi meg a bértárgyalások utolsónak szánt fordulóját, és az EVG kilátásba helyezte, hogy sztrájkot hirdet, ha nem sikerül megállapodást kötni.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com