Véget ért az országos munkavédelmi és munkaügyi roadshow

A jogszerű foglalkoztatás, a biztonságos és egészséget megőrző munkahelyek fontosságára hívta fel a figyelmet a most zárult országos munkavédelmi és munkaügyi roadshow, "mert a jó munkahely mindenki számára fontos" – jelentette ki Ambrus Ilona, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdálkodásért felelős helyettes államtitkára pénteken, Budapesten.

A munkavédelmi és munkaügyi szakterület eddigi legnagyobb magyarországi kampányának záróeseményén a helyettes államtitkár elmondta: idén április és június között minden megyében, 39 helyszínen mutatták be a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében 2012 októbere és 2015 szeptembere között megvalósuló kiemelt uniós projektet. A roadshow során munkavédelmi és munkaügyi előadásokat is tartottak, 35 előadóval és közel 1500 érdeklődő részvételével.

ngm

Baranyiné Kabai Erzsébet, a NGM osztályvezetője a több mint 3,7 milliárd forintból megvalósuló TÁMOP-projektet bemutató előadásában elmondta: a hatósági ellenőrzés rendszerének, folyamatainak fejlesztése, eszközfejlesztés, valamint a társadalmi tudatosság növelése volt a projekt fő célja.

A hatóság 443 munkatársa több képzésen vett részt országszerte. A tananyagokat több mint 300 intézményhez juttatták el, valamint 15 képzési programot fejlesztettek ki - ismertette az osztályvezető. Az eszközfejlesztés során több mint 30 féle egészségügyi diagnosztikai eszközt vásároltak, a felügyelők speciális mobileszközöket, munkabaleseti helyszínelő felszerelést is kaptak - sorolta.

Kitért arra, hogy finn modell alapján végeztek egy munkaképességi index felmérést, ami jó eszköz lehet az esetleg bekövetkező munkaképtelenség előrejelzésére és segítségével időben hozhatnak támogató intézkedéseket a munkáltatók.

Sabacz Róbert, Budapest főváros kormányhivatala foglalkoztatási főosztályának főosztályvezető-helyettese előadásában elmondta: a munkaügyi hatóság a foglalkoztatás teljes spektrumában tud vizsgálatot folytatni annak érdekében, hogy csökkenjen a jogszerűen foglalkoztatók versenyhátránya és érvényesüljenek a munkavállalók garanciális jogai.

Kiemelte: a munkaügyi ellenőrzés a jogkövető magatartást nem annyira a bírságokkal éri el. Példaként elmondta, hogy a fővárosban csak minden ötödik intézkedés volt bírság az elmúlt időszakban, a hatóság főleg figyelmeztetésekkel, kötelezésekkel él. Évente országosan közel 20 ezer ellenőrzést végeznek a munkaügyi hatóságok, amelyek az idén kiemelten vizsgálják az építőipart és a vagyonvédelmi ágazatot - ismertette.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com