Venezuela: a rezsipopulizmus csődje?
A világ egyik legnagyobb olajtermelője, Venezuela már próbálkozott az energiaárak mesterséges alacsonyan tartásával, mint kiderült, ennek gazdasági hatása katasztrofális.
A nemrég elhunyt Hugo Chavez államfő 14 éven át tartó szocialista erőterében mindvégig befagyasztva tartotta a benzinárakat. Közben az elszálló kormányzati kiadások nagyon felpörgették az inflációt, amely a Moody’s becslése szerint idén 28 százalékos lesz. Az országban az alapvető élelmiszerek árának állami ellenőrzése ellenére minden drágul, kivéve a benzint. Az üzemanyag lényegében ingyenes juttatássá vált.
A lakosság többségét nem nagyon bolygatják ennek hosszabb távú gazdasági következményei. Nagy részük úgy érzi, ezúton legalább részesülhetnek Venezuela óriási olajvagyonából. Ez az egyedüli olcsó áru, miközben minden egyéb drágul.
Chavez 1998-as hatalomra kerülése óta 65 százalékkal ugrott meg az olajtermékek felhasználása. Összehasonlításképpen a szomszédos, normál piaci áron energiahordozókat vásárló Kolumbia lakosainál hétszer többet fogyasztanak a venezuelaiak.
Az igazán megdöbbentő az, hogy a világ egyik legnagyobb olajtermelő országaként kénytelen benzint importálni, mert saját finomítói kapacitásuk nem képes a hihetetlen ütemű belső fogyasztás kiszolgálásához. Egy helyi közgazdász, Orlando Ochoa becslése szerint Venezuela tavaly 7,2 milliárd dollárt költött üzemanyagok behozatalára. Az ország állami olajvállalata viszont azt állítja, hogy kizárólag adalékanyagokat hoz be külföldről.
Sok fejlődő országban alkalmaznak hasonló üzemanyagár-támogatást. A cél az életszínvonal emelése, a helyi ipar termelésének támogatása és az elégedetlen társadalmi rétegek hangulatának javítása. Az ilyen típusú adakozásban, az olajban gazdag, közel-keleti országok járnak az élen. Ezzel a módszerrel a szegényebb lakosság könnyebben jut energiahordozókhoz. Remek példa erre Jemen, ahol az OECD adatai szerint 2005 és 2006 között az olcsóbb energia nyolc százalékkal csökkentette a szegénységi szint határát. Ehhez azonban nyilván az inflációt is kézben kell tartani.
Az eszköz bírálói szerint a benzinpopulizmus haszonélvezői az autóval rendelkező középosztálybeli családok, ráadásul olcsó energiapazarlásra ösztönöz, amely rendkívül káros környezeti hatásokkal jár. Ugyancsak az OECD becslése alapján, 2050-re tíz százalékkal csökkenne a káros anyag kibocsátás, ha eltörölnék az energiaár-támogatásokat.
A benzinpopulizmus áráról pedig még nem is volt szó. Az Egyesült Államok energetikai tanácsadó szervezetének (EIA) becslése szerint csak 2011-ben 27 milliárd dollárba kerültek Venezuelában az energiatámogatások, amelyek így korlátozzák az olyan alapvető szolgáltatásokra költhető pénzt, mint a bűnüldözés, az egészségügy, az oktatás vagy az infrastruktúra-fejlesztés. A fenti kiadások miatt elveszett bevétel megegyezett a GDP 8,7 százalékával, miközben az egészségügy részesedése 3,5 százalék, az oktatásé 5,1 százalék volt.
A szomszédos Kolumbiában egy gallon benzinért 4,7 dollárt fizetnek. A hivatalos devizaátváltási árfolyamot figyelembe véve ez az ár a venezuelainak nagyjából százszorosa (nem hivatalos árfolyamon négyszázszorosa). Nem csoda hát, hogy a két ország határán virágzik az üzemanyag-turizmus, amit Venezuela egy idő után tankolási korlátozással igyekezett visszaszorítani. Az árkülönbség azonban olyan mértékű, hogy a feketeexport már így is sokaknak vált megélhetési életformává.
Az alacsony benzinár olyan megszokottá vált, hogy a lakosság haragjától tartó politikusok nem mernek változtatni, hiszen valósággal beleégett a politikai-szociális rendszerbe. Már akkor utcai zavargások törtek ki, amikor a tömegközlekedési ártámogatást megszüntették, így a buszjegyek árai emelkedtek.
Az ingyen benzin politika brutális államadósság növekedéshez vezetett – amely Chavez előtt 28 milliárd, jelenleg pedig 167 milliárd dollár –, hiszen teljesen felborította az ország bevétel-kiadás egyensúlyát. A világ egyik legnagyobb olajexportőrének államháztartási hiánya a GDP 12 százaléka.
Az árkorlátozás miatt ráadásul a helyi cégeknek sok mindent nem éri meg gyártani a túl alacsony kiskereskedelmi árak miatt. Asdrúbal Oliveros, a caracasi Ecoanalítica tanácsadó cég közgazdásza szerint, ha minden marad a régiben, akkor a stagnáló olajtermelés, a magas infláció és a külföldi források bevonásának ellehetetlenülése működésképtelenné teheti Venezuelát.
Forrás: Napi Gazdaság
A nemrég elhunyt Hugo Chavez államfő 14 éven át tartó szocialista erőterében mindvégig befagyasztva tartotta a benzinárakat. Közben az elszálló kormányzati kiadások nagyon felpörgették az inflációt, amely a Moody’s becslése szerint idén 28 százalékos lesz. Az országban az alapvető élelmiszerek árának állami ellenőrzése ellenére minden drágul, kivéve a benzint. Az üzemanyag lényegében ingyenes juttatássá vált.
A lakosság többségét nem nagyon bolygatják ennek hosszabb távú gazdasági következményei. Nagy részük úgy érzi, ezúton legalább részesülhetnek Venezuela óriási olajvagyonából. Ez az egyedüli olcsó áru, miközben minden egyéb drágul.
Chavez 1998-as hatalomra kerülése óta 65 százalékkal ugrott meg az olajtermékek felhasználása. Összehasonlításképpen a szomszédos, normál piaci áron energiahordozókat vásárló Kolumbia lakosainál hétszer többet fogyasztanak a venezuelaiak.
Az igazán megdöbbentő az, hogy a világ egyik legnagyobb olajtermelő országaként kénytelen benzint importálni, mert saját finomítói kapacitásuk nem képes a hihetetlen ütemű belső fogyasztás kiszolgálásához. Egy helyi közgazdász, Orlando Ochoa becslése szerint Venezuela tavaly 7,2 milliárd dollárt költött üzemanyagok behozatalára. Az ország állami olajvállalata viszont azt állítja, hogy kizárólag adalékanyagokat hoz be külföldről.Sok fejlődő országban alkalmaznak hasonló üzemanyagár-támogatást. A cél az életszínvonal emelése, a helyi ipar termelésének támogatása és az elégedetlen társadalmi rétegek hangulatának javítása. Az ilyen típusú adakozásban, az olajban gazdag, közel-keleti országok járnak az élen. Ezzel a módszerrel a szegényebb lakosság könnyebben jut energiahordozókhoz. Remek példa erre Jemen, ahol az OECD adatai szerint 2005 és 2006 között az olcsóbb energia nyolc százalékkal csökkentette a szegénységi szint határát. Ehhez azonban nyilván az inflációt is kézben kell tartani.
Az eszköz bírálói szerint a benzinpopulizmus haszonélvezői az autóval rendelkező középosztálybeli családok, ráadásul olcsó energiapazarlásra ösztönöz, amely rendkívül káros környezeti hatásokkal jár. Ugyancsak az OECD becslése alapján, 2050-re tíz százalékkal csökkenne a káros anyag kibocsátás, ha eltörölnék az energiaár-támogatásokat.
A benzinpopulizmus áráról pedig még nem is volt szó. Az Egyesült Államok energetikai tanácsadó szervezetének (EIA) becslése szerint csak 2011-ben 27 milliárd dollárba kerültek Venezuelában az energiatámogatások, amelyek így korlátozzák az olyan alapvető szolgáltatásokra költhető pénzt, mint a bűnüldözés, az egészségügy, az oktatás vagy az infrastruktúra-fejlesztés. A fenti kiadások miatt elveszett bevétel megegyezett a GDP 8,7 százalékával, miközben az egészségügy részesedése 3,5 százalék, az oktatásé 5,1 százalék volt.
A szomszédos Kolumbiában egy gallon benzinért 4,7 dollárt fizetnek. A hivatalos devizaátváltási árfolyamot figyelembe véve ez az ár a venezuelainak nagyjából százszorosa (nem hivatalos árfolyamon négyszázszorosa). Nem csoda hát, hogy a két ország határán virágzik az üzemanyag-turizmus, amit Venezuela egy idő után tankolási korlátozással igyekezett visszaszorítani. Az árkülönbség azonban olyan mértékű, hogy a feketeexport már így is sokaknak vált megélhetési életformává.
Az alacsony benzinár olyan megszokottá vált, hogy a lakosság haragjától tartó politikusok nem mernek változtatni, hiszen valósággal beleégett a politikai-szociális rendszerbe. Már akkor utcai zavargások törtek ki, amikor a tömegközlekedési ártámogatást megszüntették, így a buszjegyek árai emelkedtek.Az ingyen benzin politika brutális államadósság növekedéshez vezetett – amely Chavez előtt 28 milliárd, jelenleg pedig 167 milliárd dollár –, hiszen teljesen felborította az ország bevétel-kiadás egyensúlyát. A világ egyik legnagyobb olajexportőrének államháztartási hiánya a GDP 12 százaléka.
Az árkorlátozás miatt ráadásul a helyi cégeknek sok mindent nem éri meg gyártani a túl alacsony kiskereskedelmi árak miatt. Asdrúbal Oliveros, a caracasi Ecoanalítica tanácsadó cég közgazdásza szerint, ha minden marad a régiben, akkor a stagnáló olajtermelés, a magas infláció és a külföldi források bevonásának ellehetetlenülése működésképtelenné teheti Venezuelát.
Forrás: Napi Gazdaság
Hozzászólások