Vezetői stílusfigyelővel csökkenthetők a járművek üzemeltetési költségei

A járművezetők vezetői stílusát nyomon követő berendezést fejlesztett a WebEye Magyarország, amelynek használatával komoly megtakarítást érhetnek el a fuvarozó cégek - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

A berendezés információt gyűjt a gázpedál helyzetéről, a tempomat és a retarder használatáról, az intenzív fékezések számáról és időtartamáról, a fordulatszám megválasztásáról, a nyomatékeloszlásról, valamint a saját súllyal történő kigurításról is.

webeye_lochner_webeye_logo

Az adatok ismeretében a rendszer előre meghatározott súlyszámok alapján értékeli a sofőrök teljesítményét, és statisztikai adatokat szolgáltat róluk a menedzsment számára. A vezetési stíluselemző segítségével a fuvarozók naprakész információkat szerezhetnek arról, hogy a járművezetőnek mely területen van szüksége továbbképzésre.

A közlemény kiemeli, hogy a berendezés használatával 5-12 százalékkal szorítható vissza az üzemanyag költség, növekszik a tehergépjárművek élettartama, továbbá akár 15-20 százalékkal csökkenhet a szervizköltség.

Nemrégiben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úgy nyilatkozott, hogy a közúti áru- és személyszállítás a bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékát állítja elő, erről a területről évi 500 milliárd forint adó érkezik a költségvetésbe. A fejlett országokban a GDP 10-12 százalékát állítja elő ez az ágazat, ami arra utal, hogy a szektor Magyarországon jelentős további fejlődés előtt áll.

Az elmúlt 10 évben a közúti áru- és személyszállítás teljesítménye két és félszeresére nőtt, 11 700 áruszállító cég működik, amelyek több mint 62 ezer járművet üzemeltetnek. A buszos cégek száma pedig 1500, ezek 15 ezer autóbusszal dolgoznak. A közúti közlekedési szolgáltatási szektor foglalkoztatja a magyar munkavállalók 3,5 százalékát - ismertette Varga Mihály.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com