Havi horoszkóp (július)

Mi várható a következő hetekben?Júliusban általában szeretnek leereszteni az emberek, ám idén a csillagok arra biztatnak mindenkit, hogy éljenek a remek lehetőségekkel, alkossanak valami nagyot, változtassanak az életük eddigi irányán és tempóján!

Rád vajon mi vár júliusban a csillagjegyed alapján? Olvasd el!

Kos: A nyár második hava örömteli, jó eredményeket ígérő időszak lesz a számodra. A bolygók minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy semmi se zavarja meg a nyugalmadat, valamint támogatni fognak a terveid megvalósításában.

Júliusban a környezetedben mindenki örömmel fogja nézni, hogy milyen kiegyensúlyozott leszel. Ha eddig elkerültek a kiemelkedő sikerek, nagy dicséretek, akkor a következő hetekben a szerelem és a karrier terén is megkaphatod ezeket.

A viták és a feszültség el fog kerülni, az energiádat kiválóan használhatod az életed minden terén júliusban, aminek első fele intenzívnek ígérkezik, ezért a második felét töltsd aktív pihenéssel és nagyszerű programokkal, mert erre lesz a legnagyobb szükséged!

Bika: Június utolsó napjaiban úgy érezhetted, hogy állandóan akadályokba ütközöl, ráadásul az apró nehézségekkel sem boldogulsz. Emiatt a július eleje leterhelő lehet a számodra, de ne keseredj el, mert a hónap közepén javulni fog a helyzeted!

Július első felében, elsősorban a munka és a tanulmányok terén, hajlamos lehetsz a türelmetlenségre, a pesszimizmusra. Ha úgy érzed, hogy a megszokásaid akadályoznak valamiben, akkor bátran változtass azokon!

A nyár második havában nem lesz lehetőséged a pihenésre, mert most a cselekvés ideje jött el! Merj változtatni, hiszen minden, amit most átalakítasz, később eredményeket fog hozni, a pihenésre pedig ott lesz az augusztus!

Ikrek: Július első hete kifejezetten mozgalmasnak ígérkezik. A gondok és a nehézségek el fognak kerülni, viszont a siker és a dicséret nem marad el. A hónap második felében tovább fog fokozódni az aktivitásod, tele leszel erővel, energiával, új ötletekkel, ha pedig valaki arra kér, hogy állj le, akkor nem leszel erre hajlandó.

De ne is lassíts, mert júliusban figyelmet, tekintélyt, befolyást szerezhetsz magadnak, feltéve, hogy jól fogsz taktikázni, és nem hagyod veszni a pillanat szülte lehetőségeket. A szerelem terén a hónap vége hozhat komoly változást. Ha párt keresel, akkor már július első harmadában mondj igent a randevú ajánlatokra.

Rák: Júliusban tele leszel életkedvvel és energiával. A fáradhatatlanságod mellett kedvet kapsz ahhoz, hogy valami nagyot alkoss, aminek épp itt van az ideje! Szerencsére ebben segítségedre lesznek az új ötleteid, ami mellett merj inspirálódni és kilépni a komfortzónádból!

A nyár második havának egésze mozgalmas és nagyon jó időszak lesz a számodra. Lehetőséged lesz arra, hogy sokat tüsténkedj, pozitív eredményeket érhetsz el, de ennek ára, hogy nem lesz időd a pihenésre, ami nem baj.

Júliusban muszáj mélyen és alaposan átvizsgálnod az emberi kapcsolataidat, köztük a baráti, családi, munkatársi viszonyaidat! Amennyiben ebben a hónapban mész szabadságra, akkor próbálj ehhez olyan helyet keresni, ahol csend és béke honol!Oroszlán: Július elején nagyon alaposan oda kell figyelned a viselkedésedre, mert hajlamos leszel a morgolódásra és a felesleges konfliktusok generálására. A hónap további részében nyugodtabb leszel, de a logikátlanság, kapkodás és lobbanékonyságod még mindig meg fog jelenni alkalmanként a döntéseid és feladatvégzésed közben.

A legtöbb, amit magadért tehetsz az lesz, ha lassítasz, jól átgondolod a helyzetedet a magánéletedben és a munkahelyeden egyaránt. A tudatosság, az eltökéltség, a béke keresése nagy segítségedre lehet a veszekedések, viták elkerülésében és a békés mindennapok megteremtésében.

Szűz: Július szinte minden napjában erősnek, energikusnak és lelkesnek érezheted magad, pedig a pihenést sem kellene elhanyagolnod. A Jupiter támogatásának köszönhetően, jó dolgokat hozhatsz létre, ami után sütkérezhetsz a dicsfényben és zsebre vághatod az elismeréseket.

A nyár második havában a legfontosabb dolgod az lesz, hogy gyökerestül kigyomláld az életedből a nem működő dolgokat. Amiken még lehet javítani, azokat alaposan formáld át! Ennek szükségességét te is érezni fogod, hiszen nem véletlenül unsz bele a rutinszerű feladatvégzésbe, miközben vonzani kezd az ismeretlen.

Júliusban szerencsésnek érezheted magadat, mert a környezeted is támogatni fog, ám ennek ellenére, maradj hű önmagadhoz, és senkinek se engedd, hogy lebeszéljen, befolyásoljon a céljaidat illetően. Te csak mindig nézz előre!

Mérleg: Júliusban érezni fogod, hogy eljött az ideje az önvizsgálatnak. A nyár közepén fel kell venned a kapcsolatot a legbensőbb éneddel, hogy szelektálni tudd, hogy mi az, amiben jó vagy, mi az, amit hanyagolnod kell.

A saját érdekedben tedd meg, hogy őszintén kiértékeled önmagadat és a másokhoz fűződő viszonyodat, mert ezzel sokat javíthatsz az önbizalmadon, az önbecsüléseden és új élményekkel is gyarapodhatsz.

Július utolsó napjaiban kellemetlen helyzetek miatt nőhet meg az aktivitásod mellett a pesszimizmusod. Ez ellen azzal tehetsz, ha nem hagyod, hogy a jelentéktelen dolgok eluralkodjanak feletted! A nyár második havában mosolyogj többet!

Skorpió: Július sok kérdést hoz magával, neked pedig okos döntéseket kell hoznod, emiatt most a megfontoltság lesz a legjobb társad. A nyár második havában lesznek kellemes és kellemetlen helyzetek, jókedv és nehézség fogja váltani egymást, de te mindenből le fogod vonni a tanulságot.

A zűrök az emberi kapcsolataidat sem kerülik el, emiatt érzelmileg kibillenhetsz az egyensúlyból, ami feszültséget és olyan konfliktusokat okozhat, amiket nehéz lesz kezelni. Ennek elkerülése érdekében jól gondold meg, hogy kinek és mit mondasz, mert akaratlanul is megbánthatod a szeretteidet, ismerőseidet! Szerencsére, ahogy közeledik a július vége, úgy fog csökkenni a feszültség.Nyilas: Nyár van, ez nem vitás, de neked ennek ellenére is meg kell oldanod a napi tennivalóidat! Júliusban nemcsak, hogy nem áll meg az életed, hanem még meglepő lehetőségek teszik izgalmassá azt.

A hónap második felében sok ajánlatot kaphatsz, ám neked nem kell mindegyiket elfogadnod, hanem csak arra kell igent mondanod, ami feltétlenül jó a számodra. A döntés miatt ne aggódj, mert a környezeted a segítségedre lesz!

Júliusban arra is lesz lehetőséged, hogy kamatoztasd a tudásodat, tapasztalataidat. Légy rugalmas és nyitott, mert a munkahelyeden és a vállalkozásodban is sikerek várnak. A szerelemben, főleg akkor, ha párt keresel, pozitív irányt vehetnek a dolgaid.

Bak: Összességében kellemes és kiegyensúlyozott júliusban lesz részed. A komoly problémák el fognak kerülni, a megoldásra váró feladatokat pedig könnyedén el tudod intézni. Abban a tekintetben is szerencsésnek érezheted magadat a nyár második havában, hogy váratlan lehetőségek csöppenek az öledbe az anyagiak terén.

Ezekben a hetekben megéri bátornak lenned, eladnod, vásárolnod és befektetned. Júliusban élj minden alkalommal, ami a fejlődésedet segítheti, mert megéri kockáztatnod! A hónap első fele különösen alkalmas lesz arra, hogy megváltoztasd az életed eddigi tempóját, irányát. Ebben a családod és a barátaid is támogatni fognak. Ha párt keresel, akkor júliusban azt is találhatsz.

Vízöntő: A nyári hőség komoly kihívást jelent a számodra, ám nem kizárólag a meleg lesz az oka annak, ha júliusban megcsappan az energiakészleted. Emiatt ne keseredj el, mert a július annak fog kedvezni, hogy a saját szükségeiddel foglalkozz!

Bátran menj hosszabb szabadságra, mélyedj el az önfejlesztő képzésekbe! Habár összességében jól fognak alakulni a dolgaid, mégis az igazán jelentős lehetőségekre a nyár végéig várnod kell. A szerelembe se várj komolyabb változást, ám légy türelmes, nyugodt, mert minden akkor fog bekövetkezni, amikor eljött az ideje!

Halak: Fizikailag és szellemileg leterhelő, elég nehéz hónap lesz számodra a július, ám mindezt nem foghatod a melegre, mert valójában a lelki problémáid, feszültséged lesz az, ami akadályozza a terveid megvalósítását.

Júliusban rendszeresen meg fognak jelenni a kisebb-nagyobb problémák, amik össze fogják zavarni az életedet és megtépázzák a jó hangulatodat. Ha van párod, akkor most gyengülhet a kapcsolatod. Ha nincs, akkor júliusban aligha alakulhat ki új szerelem.

A legjobb az lesz, ha semmilyen döntéssel sem fogsz rohanni, mert a kapkodás nem fog előrébb vinni. Szerencsére július 12. után minden visszaáll a régi kerékvágásba, úgyhogy próbáld meg addig halogatni a problémáid megoldását, mert tény, hogy a struccpolitika nem jó megoldás, de ebben a júliusban csak ez segíthet rajtad.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Decemberi kínai horoszkóp

Decemberi kínai horoszkóp

Mire számíthatsz az év utolsó havában a kínai jegyed alapján?

Szerencsés és peches napok decemberben

Szerencsés és peches napok decemberben

Ezeket a dátumokat jegyezd fel a naptáradba a csillagjegyed alapján!

Decemberi feladat

Decemberi feladat

Erre kellene a legjobban figyelned 2024 utolsó hónapjában.

Decemberi egészség horoszkóp

Decemberi egészség horoszkóp

Erre kellene odafigyelned a testi-lelki egészséged érdekében.

Decemberi pénz- és karrierhoroszkóp

Decemberi pénz- és karrierhoroszkóp

Erre számíthatsz az anyagiak és a munka terén a tél első havában!

Decemberi szerelmi horoszkóp

Decemberi szerelmi horoszkóp

Mire számíthatsz párkeresőként vagy párkapcsolatban élőként?

Decemberi horoszkóp

Decemberi horoszkóp

Így telhet az év utolsó hava!

Novemberi Tarot jóslat

Novemberi Tarot jóslat

Neked mit üzen a kártya az ősz utolsó havára?

Szerencsés és peches napok novemberben

Szerencsés és peches napok novemberben

Ezeket a dátumokat jegyezd fel a naptáradba a csillagjegyed alapján!

Az angyalok novemberi üzenete

Az angyalok novemberi üzenete

Neked mit tanácsolnak az angyalok a csillagjegyed alapján?

http://ujhazak.com