A közösségi média szabályozásának módosítását kezdeményezi a Mi Hazánk

A közösségi média szabályozásának módosítását kezdeményezi a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Toroczkai László pártelnök, frakcióvezető.Közlése szerint azt szeretnék elérni, hogy a politikusokat mindenki mással egyenlő megnyilvánulási jogok illessenek meg, valamint, hogy "Magyarországon a nép által megválasztott képviselőt nem törölhet, nem tilthat, és újságírókat nem szankcionálhat semmilyen közösségi médiafelület".

A politikus annak a véleményének adott hangot, hogy a jelenlegi gyakorlat a népfelség elvének felülírásáról szól, hiszen egy oligarcha megteheti, hogy a megválasztott képviselőt "száműzi a virtuális valóságból", vagy azt, hogy elemzőket, újságírókat szankcionál.

A Mi Hazánk politikusa "egészen elképesztő és a világon is páratlanul antidemokratikus" gyakorlatnak nevezte, hogy a Facebook-ot és az Instagramot is üzemeltető Meta nemcsak őt tiltja ki rendszeresen oldalairól, de olyanokat is, akik leírják az ő nevét.

Ez azt jelenti, hogy egy nemzetközi, globális nagyvállalat befolyásolhatja a választásokat - jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy a bukaresti alkotmánybíróság nemrégiben azért semmisítette meg a román elnökválasztás eredményét, mert úgy látta, hogy egy másik közösségi platform, a TikTok algoritmusa kedvezett az egyik indulónak.

Toroczkai László közölte: ha nem változik a helyzet, a jövő évi országgyűlési választás eredményét "minden létező fórumon" meg fogják támadni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

http://ujhazak.com