GVH: sikeres a tudatos internethasználatra nevelő program

Sikeres a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Digitális Tudatosság Programja, amelyet azért indítottak, hogy felhívják a figyelmet az online térben a gyermekekre leselkedő veszélyekre, és felkészítsék a fiatalokat a tudatos internethasználatra - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.A közleményben felidézik, hogy a GVH 2023 őszén kísérleti jelleggel indította el szerzetesrendi fenntartású iskolákban a Digitális Tudatosság Programot. A teszt időszak jól sikerült, így a versenyhivatal 2024 év elején hivatalosan is elindította a gyermekek digitális tudatosságának fejlesztését célzó programot.
    

A GVH közölte, a program iránt nagy az érdeklődés, eddig több mint 60 iskola jelezte részvételi szándékát. Az oktatási program terv szerint halad, a GVH szakemberei folyamatosan járják az országot, eddig már 15 oktatási intézménybe jutottak el, iskolánként több osztályban is tartottak órákat. A tájékoztatás szerint az edukációs programba bekapcsolódott Rigó Csaba Balázs, a nemzeti versenyhatóság elnöke is, aki az idén 140 éves Zalaegerszegi SZC Csány László Technikum tanulóit látogatta meg, és beszélt többek között a digitális térben rájuk leselkedő veszélyekről, az adataik védelmének fontosságáról.
    

Rigó Csaba Balázs felhívta a diákok figyelmét arra, hogy: "Az online térben semmi sincs ingyen. Ha nem pénzzel, akkor a figyelmünkkel - a reklámok megtekintésével - illetve az adatainkkal fizetünk az egyes weboldalokon, vagy a különböző alkalmazásokban. Nagyon ügyelni kell arra tehát, hogy kinek milyen adatokat adunk meg." - emelte ki a hatóság.
    

A GVH elnöke gratulált az intézményben folyó munkához, és ahhoz, hogy a technikumok 2024 TOP 100-as kiválósági rangsorában a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Csány László Technikum az előkelő 9. helyezést érte el - tájékoztatott a Gazdasági Versenyhivatal.

 
(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

http://ujhazak.com