Orosz hackerekre figyelmeztet a holland katonai biztonsági szolgálat

Oroszország hackerek segítségével igyekszik megakadályozni, hogy a Nyugat katonai segítséget küldjön Ukrajnának - figyelmeztetett a holland katonai biztonsági szolgálat (MIVD), amelyet az NlTimes című holland hírportál idézett pénteken.Az MIVD szerint az orosz katonai hírszerzés (GRU) kötelékében működő hackerek elsősorban kormányzati és kiemelten fontos infrastruktúrát támadnak. Peter Reesink, az MVID vezetője elmondta, hogy bár Hollandiát egyelőre nem érte ilyen jellegű támadás, a hackerek igyekeznek megbénítani az Ukrajnának segítséget nyújtó, illetve az Ukrajnának küldendő segélyekben részt vevő országok logisztikai rendszerét, "Hollandia pedig fontos tranzitország".

A hírportál idézte Ruben Brekelmans holland védelmi minisztert is, aki figyelmeztetett, hogy nem pusztán kormányok, de az Ukrajnának szánt katonai felszerelések előállítói és beszállítói is célponttá válhatnak, és aláhúzta: nagyon fontos, hogy az országok közösen lépjenek fel a hackertevékenység ellen. Több nyugati ország hírszerzése a GRU 29 155-ös egységét vádolja az orosz katonai hírszerzés korábbi ezredese, a később kettős ügynökké vált Szergej Szkripal megmérgezésével is.

Az Egyesült Államok csütörtökön szintén újabb vádakat hozott nyilvánosságra az orosz katonai hírszerzés öt tagja ellen. Eszerint a GRU tisztjei 26 NATO-tagállam - köztük az Egyesült Államok - számítógépes rendszere ellen intéztek támadást a WhisperGate nevű szoftverrel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

http://ujhazak.com