A zöldátálláshoz egyes nyersanyagokból bizonyos mértékig fedezhető a szükséglet Magyarországon

Magyarországon találhatók olyan nyersanyagok, amelyekből a zöldátálláshoz bizonyos mértékig fedezhető a szükséglet - mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara Földrajz- és Földtudományi Intézetének egyetemi docense Áder János korábbi államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.Molnár Ferenc kifejtette: vannak rézércek, van olyan homok, amelyből nagy tisztaságú kvarc nyerhető az optikai kábelgyártáshoz. Réz, ólom, cink kitermelése most nem folyik Magyarországon, részben környezeti, részben gazdasági tényezők miatt, de a technológia gyorsan fejlődik, így egyes nyersanyagok a gazdaságosan kitermelhető kategóriába kerülhetnek.
    

Beszélt arról, hogy az Európai Unió is nyersanyagforrásokat keres, és azt is vizsgálják, milyen társadalmi-gazdasági tényezők befolyásolják a kitermelhetőséget. Felmérték, melyek a kontinens gazdaságának fejlődéséhez szükséges úgynevezett "kritikus nyersanyagok", amelyekből egyrészt kevés van, másrészt nem biztosított a globális kereskedelmi láncokon keresztül az ellátás - folytatta Molnár Ferenc.
   

Példaként említette, hogy az akkumulátorgyártás fontos féme a kobalt, amelynek legnagyobb lelőhelyei a Kongó-medencében vannak, ahol gyermekmunkával termelik ki, ezért onnan morális okból nem akarják beszerezni. Törvényi szabályozásra is szükség lehet ahhoz, hogy ezek a "piszkos eredetű" fémek ne kerülhessenek be Európába - jegyezte meg az egyetemi docens.
    

Hangsúlyozta: a zöldátállás egyik kardinális kérdése az elektromos energia tárolása, ehhez akkumulátorokra van szükség, az akkumulátorok gyártásához pedig az egyik legfontosabb fém a lítium. Az Alföld aljzatában a felszín alatti vizeknek lehet olyan magas lítiumtartalmuk, hogy már érdemes kinyerni, és ez összekapcsolható lenne a geotermális energia kiaknázásával.
    

Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke rámutatott, Magyarország kiváló geotermikus adottságainak hasznosításával sok esetben ki lehetne váltani a gázt és egyéb tüzelőanyagokat a házak, lakótelepek fűtésénél. Áder János felvetette, hogy az elektronikában nemcsak a nyersanyagok, köztük az úgynevezett ritkaföldfémek beszerzése okoz problémát, hanem az újrahasznosítás is megoldatlan, például a szélerőművek leselejtezett lapátjait Dániában jelenleg egyszerűen elássák a tengerparti homokba, ami nem környezetbarát, fenntartható módszer. Ugyanakkor a bányászati meddőhányók hasznos nyersanyagforrások lehetnek - jegyezte meg a korábbi államfő, hozzátéve, a leselejtezett elektronikai eszközöket, mobiltelefonokat is újra lehetne hasznosítani.
    

Molnár Ferenc megerősítette, a meddőhányókból, ezekből a "másodlagos nyersanyagforrásokból" új technológiákkal kinyerhetők további nyersanyagok. Ugyanakkor a mobiltelefonok esetében elemzések szerint egyelőre nagyobb profitot jelent a felújítás, mint az egyes fémek bonyolult eljárásokat igénylő kinyerése. Az egyetemi docens a világszerte szűkülő készletekkel kapcsolatban elmondta, vannak kitermelés alatt álló lelőhelyek, és vannak olyan készletek, amelyek kitermelhetők lennének, a kutatások révén pedig egyre újabb készleteket tárnak fel. A szénhidrogének esetében is attól tartottak, hogy kimerülnek a készletek, de az új technológiával az olajpala is hasznosítható, ami megváltoztatta a helyzetet, "más lett a perspektíva" - mondta Molnár Ferenc.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com