Áder János: fenntarthatósági fordulatra van szükség

A fenntarthatósági fordulat szükségességéről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfői adásában Kőrösi Csabával, az ENSZ Közgyűlés elnökével.Kőrösi Csaba a beszélgetésben - amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztón is - kiemelte: hosszú tárgyalások eredményeképpen született meg a 17 fenntarthatósági cél. Az elnök ugyanakkor nem a korábban kitűzött változtatási folyamatok továbbvitelét, hanem új irányok kijelölését, minőségi ugrásokat szorgalmaz.
    

Ezek közül a legfontosabb a klíma és vízpolitika egyesítése nemzeti és globális szinten. Kőrösi Csaba értékelése szerint nem jó a helyzet, mert a válságjelenségek felgyorsulnak, az ásványkincsek kimerülése, a klíma szerkezetének megváltozása is gyorsul, és mélyül a vízválság is. A kihívások egyre jobban halmozódnak, ezért ugyanazt már nem lehet tenni, jelentős változást kell elérni. "Útelágazó van, ahol dönteni kell" - mondta.
    

Áder János rámutatott, hogy már most két és félmilliárd ember él vízhiányos területen, 2050-ben az akkori népesség fele fog majd vízhiányos területen élni. A népesség növekedésével a vízfogyasztás kétszeresével, az energiafogyasztás pedig háromszorosával nő. Legalább 30 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség a megnövekedett népesség igényének kielégítéséhez, viszont ehhez nincs már elegendő mennyiségű, könnyen hozzáférhető felszíni édesvíz - mutatott rá Áder János.
    

Kőrösi Csaba azzal folytatta, hogy 2040-ben az akkor előállítandó gabona 40 százalékát olyan területen kellene megtermelni, amelyik akkor már súlyos vízhiánnyal néz szembe, ezért rendkívül nagy minőségi ugrást kellene tenni. Áder János hangsúlyozta, hogy a víz mennyisége a Földön állandó, viszont a körforgása - párolgás, csapadékképződés, lecsapódás - megváltozott, felgyorsult, és kiszámíthatatlanabbá vált. Ennek jelei az egyik oldalon hatalmas esőzések, a másik oldalon súlyos károk, aszály, és vízhiány - mondta.
    

A vízügyi fordulat eléréséhez Kőrösi Csaba szerint globális és nemzeti szinten integrált vízpolitika szükséges, döntéshozatalkor a klíma- és vízszempontokat együttesen kell figyelembe venni. Az adatbázisokat is integrálni kell az elnök szerint, 2030-ra tervezik megalkotni a globális vízügyi információs rendszert. A meteorológiában, a vízgazdálkodásban külön működnek nagy adatbázisok, ezeket kell összehangolni. Ebből globális központot terveznek létrehozni, az adatok szolgáltatása, megfelelő minőségben, nemzeti szintről történne - ismertette.
    

A beszélgetésben szó esett arról is, hogy 2027-ig létrehoz az ENSZ egy globális korai előrejelző rendszert, ami a természeti katasztrófák kivédésében segíthet. Egy-egy nagy erejű katasztrófa, ciklon, hurrikán egyre nagyobb pusztítással jár, ezek veszélyét minél hamarabb ismernie kell a lakosságnak, hogy felkészülhessen rá. Áder János megemlítette, hogy a katasztrófák Pakisztánban 35-40 milliárd dollárnyi kárt okoztak, ami tetemes összeg az ország nemzeti összterméke és az újjáépítés szempontjából.
    

Forradalmi változás kell az élelmiszertermelés, az energiatermelés és a vízfelhasználás területén - hangsúlyozta Kőrösi Csaba -, mivel a világon jelenleg az élelmiszertermelés az élelmiszerfeldolgozással együtt fogyasztja el a rendelkezésre álló édesvízkészlet nagyjából 85 százalékát. Mivel 2050-re legalább 30 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség a népesség ellátásához, ezen változtatni kell. A mezőgazdasági és az energiatermelési technológiák, illetve víz újrafelhasználásának együttes újragondolása szükséges, ami stratégiai váltást jelent - húzta alá.
    

A mainál sokkal nagyobb létszámú és sokkal elmélyültebb tudású szakembergárda gyors kinevelését szorgalmazta az elnök a célok eléréséhez. Kitért arra, hogy az ENSZ-ben 32 ügynökség foglalkozik a vízzel, vízügyekkel, gyakran egymás versenytársai egy adott területen, miközben nincs egységes stratégia. Azt javasolták a főtitkárnak, hogy a szerteágazó rendszerre egységes rendet, egységes irányítást dolgozzanak ki, és nevezzenek ki vízügyi ENSZ-képviselőt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com