Ismét diáktüntetéseket tartottak a klímavédelem fokozásáért Belgiumban és Hollandiában

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Fiatalok, főként diákok ezrei vonultak utcára több belgiumi nagyvárosban és Hollandiában csütörtök délelőtt a klímavédelmi politika hatékonyságának fokozása érdekében.A belga sajtó tájékoztatása szerint a Youth for Climate nevű mozgalom által kezdeményezett - immár ötödik csütörtök délelőtt megrendezett - belgiumi megmozdulások központi menete ez alkalommal a Brüsszeltől mintegy harmincöt kilométerre található Leuven egyetemi városban zajlott.

    
A rendezvényen a tervek szerint felszólal a város polgármestere, Mohamed Ridouani, valamint a város környezetvédelemmel megbízott vezetői és a téma mellett elkötelezett civil szervezetek képviselői. Brüsszelben mintegy háromezer fős menet indult az előző hetekben szervezett felvonulással megegyező útvonalon, az északi pályaudvartól a belvároson keresztül a főváros déli pályaudvaráig.
    

A mozgalom ez alkalommal főként az ország északi, flamand nyelvű régiójában szervezett megmozdulást, Antwerpen, Kortrijk és Hasselt városaiban hívta utcára a fiatalokat. A déli, francia nyelvű régióban, a vallóniai Mons egyetemén is tüntetés kezdődött a klímavédelem fokozása érdekében, valamint Herve és Arlon középiskolás diákjai jelezték, hogy támogatják az egyetemisták törekvéseit.
    

A sajtó tájékoztatása szerint a szintén vallóniai, Belgium keleti országrészében található Liege-ben középiskolai diákok szemétgyűjtést szerveztek csütörtök délutánra, valamint kukák elhelyezését a polgármesteri hivatal előtti téren. A holland sajtó arról számolt be, hogy fiatalok ezrei álltak fel az iskolapadból és vonultak utcára Hágában elkötelezettebb holland éghajlat-politikát követelve csütörtök délelőtt.
    

A résztvevők az üvegházhatú gázok kibocsátása csökkentésének fontosságára akarják felhívni a politikusok figyelmét azt követően, hogy a holland környezetvédelmi hivatal múlt hónapban készített jelentésében kijelentette, a cél, amely szerint az 1990-es szinthez képest 25 százalékkal csökkentenék a kibocsátást 2020-ra, "nem érhető el".
   

Mintegy 350 holland tudós és kutatócsoport írt nyílt levelet, amelyben támogatásukról biztosították a megmozduláson részt vevőket, mondván, ideje szigorú intézkedéseket hozni az üvegházhatású gázok kibocsátásának gyors és drasztikus csökkentése érdekében.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com