Aláírták a fővárosi tömegközlekedés e-jegyrendszerének hitelszerződését

Aláírta a fővárosi közösségi közlekedés elektronikus jegyrendszerének hitelszerződését pénteken Budapesten a főváros és a hitelt nyújtó Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) képviselője.

2628584_0464ade31ef81e5722df3742c692e3f2_wm

A szerződést Tarlós István főpolgármester, és Jean-Patrick Marquet, az EBRD önkormányzati és környezetvédelmi infrastruktúráért felelős igazgatója írta alá.

Ezt megelőzően Tarlós István azt mondta, a tömegközlekedés elavult jegyrendszere, annak technológiája "szánalmas és megmosolyogtató", a bliccelés miatt sok kárt okozott, és ugyan voltak korábban kísérletek a fejlesztésre, de azok az elhatározásnál tovább nem jutottak.

Az EBRD által nyújtott 54,5 millió eurós hitel segítségével most - ahogy Tarlós István fogalmazott - utol tudják érni Európát. A fejlesztés három fő célja a jegyrendszer megújítása, új jegyvásárlási csatornák nyitása és a bliccelés visszaszorítása.

A jeggyel és bérlettel utazók számára is kényelmesebb lesz a rendszer használata, a hamisítást és a bliccelés lehetőségét pedig kizárják. A bérlettel utazóknak a bevezetés után nem kell többet sorban állniuk, a chipkártyás bérletet ugyanis otthonról az interneten is fel tudják majd tölteni, a jegyet vásárlók pedig időalapú rendszert használhatnak, amely igazságosabb a jelenleginél - mondta a főpolgármester, hozzátéve, hogy később a rendszer alkalmas lesz az érintés nélküli bankkártyák kezelésére is.

A kivitelezési tendert már kiírták. Ezen, mint Tarlós István elmondta, nyolc pályázó indult. Elsőként a bérletes utasok tudják majd használni az új jegyrendszert 2014-től. Az időalapú jegyrendszer bevezetése ezt követően történhet meg.

Jean-Patrick Marquet az aláírás előtt azt mondta, az utazás az új elektronikus jegyrendszerrel gyorsabb, egyszerűbb és hatékonyabb lesz mindenkinek, a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) pedig lehetővé teszi, hogy növelje hatékonyságát és javítsa a szolgáltatás minőségét.

A fejlesztés az igazgató szerint jól mutatja, hogy Budapestnek van jövőképe, és ebben a hatékonyabb, kényelmesebb és jobb közösségi közlekedés is szerepel.

Az EBRD-vel kötendő hitelszerződést keddi ülésén hagyta jóvá a Fővárosi Közgyűlés. A hitel felvevője a BKK lesz. A kölcsönszerződés mellett egy önkormányzati támogatási szerződést is meg kell kötni az EBRD gyakorlatának megfelelően az önkormányzat, a BKK és a bank között.

MTI

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com