A kínai hadsereg fokozza együttműködését a szíriai kormányerőkkel

A kínai hadsereg humanitárius segélyekkel és kiképzéssel támogatja a szíriai kormányt - közölte a Hszinhua hírügynökség kedden.

Erről a kínai Központi Katonai Bizottság nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője biztosította a szíriai védelmi minisztert damaszkuszi találkozójukon.

000

Kuan Jou-fej ellentengernagy és Fahd Dzsászim al-Freidzs megállapodott arról, hogy fokozni fogják az együttműködést a szíriai személyi állomány kiképzésében, és Kuan humanitárius segítségnyújtás - közelebbről orvosi felszerelések szállítása - mellett is elkötelezte magát.

A tábornok azt is hangsúlyozta, hogy a kínai és a szíriai hadsereg között hagyományosan baráti a viszony, s Kína a jövőben is ennek megerősítésére törekszik. Kifejtette azt is, hogy Kína a konfliktus békés rendezésében a békés megoldást szorgalmazza.

Sajtójelentések szerint a magas rangú kínai katonai vezető hétfőn Damaszkuszban találkozott Szergej Csvarkov altábornaggyal, a szíriai fegyverszünet betartásának megfigyelésére létrehozott szíriai központ orosz parancsnokával is. Erről azonban további részleteket nem közöltek.

Megfigyelők szerint az utóbbi időben több jel is arra mutat, hogy Peking - térségi érdekeinek védelme érdekében - fokozni kívánja szerepét a közel-keleti térségben. Erre utal szíriai különmegbízottjának márciusi kinevezése is. A feladattal Kína volt iráni nagykövetét, Hszie Hsziao-jant bízták meg.

0

Bár egyes szakértők szerint Moszkva szívesen venné Peking bekapcsolódását a szíriai konfliktus katonai rendezésébe, Kína egyelőre igyekszik ettől távol tartani magát. Ugyanakkor korábban elismerését fejezte ki Oroszországnak a válság rendezésében vállalt szerepe miatt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com