A miniszterelnök visszautasította a hatóságok hibáztatását
Manuel Valls francia miniszterelnök szerint sem a terrorelhárítási szervek, sem a titkosszolgálatok nem hibáztak annak az iszlamista férfinak a megfigyelésében, aki keddre virradó éjszaka a Párizstól mintegy ötven kilométerre fekvő Magnanville településen halálra késelt egy francia rendőrparancsnokot otthona ajtajában, majd túszul ejtette és meggyilkolta annak feleségét.
"Folytatni kell a megkezdett munkát, egyre szorosabbra kell fűzni a hálót, továbbra is minden eszközt meg kell adni a rendőrségnek, a csendőrségnek és a titkosszolgálatoknak" - mondta szerdán a miniszterelnök a France Inter francia közszolgálati rádióban.
Manuel Valls elutasította a jobboldali ellenzék azon javaslatát, hogy a nyilvántartásba vett, de nem elítélt radikálisokat zárják el a hatóságok. A kormányfő szerint ez az intézkedés gyengítené a terrorizmus elleni harcot. "A megfigyelési és az elzárási intézkedéseket összekeverni veszélyes" - mondta Manuel Valls.
A rendőrgyilkosság elkövetőjét, a francia állampolgárságú Larossi Abballát hét társával együtt 2011-ben letartóztatták, mert iszlám harcosokat toborzott és közvetített Pakisztánba. Terrorcselekmény előkészítésében való bűnrészesség miatt három év börtönbüntetésre ítélték, amelyből két és fél év volt letöltendő.
Szabadulása óta - radikalizmusa miatt - a terrorelhárítók megfigyelése alatt állt, érintett volt egy szíriai dzsihadista hálózat elleni nyomozásban is, telefonját ezért lehallgatták, de a rendőrség nem észlelt arra utaló jeleket, hogy azonnali terrortámadásra vagy erőszakos cselekményekre készülne. Korábban köztörvényes bűncselekmények miatt is elítélték.
A miniszterelnök szerint további támadásokra kell számítani Európában.
"Lesznek újabb támadások, mert egy olyan terrorszervezettel állunk szemben, amely Szíriában és Irakban visszaszorulóban van, és amely különböző formákban az országainkban lép fel, hogy félelmet keltsen és megossza" a lakosságot - mondta Manuel Valls.
"Más ártatlanok is életüket fogják veszíteni. Nagyon nehéz ezt kimondani, és lehet azzal vádolni, hogy még nyugtalanabbá teszem a társadalmat, de sajnos, ez az igazság. Ezzel egy generációnak együtt kell élnie" - tette hozzá a kormányfő, aki szerint az országnak "legalább 10-20 évig" kell szembenéznie a terrorveszéllyel.
MTI

Hozzászólások