A német alkotmánybíróság leállított egy törvényalkotási folyamatot

A német alkotmánybíróság leállított egy törvényalkotási folyamatot a szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselők jogainak lehetséges sérelme miatt.A szerdán késő este kihirdetett határozat szerint a nyári szünet előtti utolsó, péntekig tartó parlamenti ülésen nem szabad lezárni végszavazással a lakóingatlanok fűtési rendszerének korszerűsítéséről szóló jogszabály megalkotását, mert kétséges, hogy érvényesülnek a parlamenti döntéshozatalban való egyenlő részvételhez fűződő képviselői jogok.
    

A sürgősségi eljárásban hozott határozatban kiemelték, hogy a Bundestag képviselői "nemcsak szavazati joggal rendelkeznek, hanem tanácskozási joggal is". A koalíciós pártok - szociáldemokraták (SPD), Zöldek, liberálisok (FDP) - hónapokig folytatott belső vitával formálták meg a javaslatot, amelynek többszöri módosítás után kidolgozott végső változatát június 30-án küldték meg a Bundestagnak. Azt tervezték, hogy a parlamenti eljárást egy hét alatt lefolytatják, és így a nyári szünet előtti utolsó napon, július 7-én szavaznak a tervezetről.
    

A folyamat leállítását az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) egy képviselője, Thomas Heilmann kérte az alkotmánybíróságtól, arra hivatkozva, hogy legalább 14 napot biztosítani kell a képviselőknek a javaslatok tanulmányozására, különben nem lehet megalapozott, felelős döntést hozni. A javaslat legfőbb eleme, hogy 2024-től az újépítésű lakóingatlanok fűtését legkevesebb 65 százalékban megújuló energiával kell megoldani.


Az új lakások mellett a felújítandó ingatlanokról is szóló és számos szabályról, kivételről és támogatásról - például a fűtés korszerűsítéséhez igényelhető legfeljebb 21 ezer eurós állami hozzájárulásról - rendelkező törvény az éghajlatvédelmi törekvések sikerét hivatott segíteni. A Zöldek kezdeményezésére került a kormány programjába. Kidolgozása főleg azért húzódott el, mert az FDP a részletes állami szabályozásra és közpénzből finanszírozott támogatásra építő Zöldekkel szemben a piaci folyamatok alakulásától várja a klímavédelmi célok teljesülését, így két különböző megközelítést kellett összehangolni.
    

Az ellenzéki pártok nem dolgoztak ki alternatív javaslatot, a koalíciós vitát és a parlamenti eljárást viszont élesen bírálták. A legnagyobb ellenzéki erő, a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége szerint a kormánypártok a "last minute törvénycsomag" áterőltetését célzó kísérletükkel megsértik az alaptörvényt, de kudarcot vallottak, az alkotmánybíróságtól "csattanós pofont" kaptak.
    

Britta Hasselmann, a Zöldek társ-frakcióvezetője csütörtökön a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a kormánypártok "tisztelettel tudomásul veszik" az alkotmánybírósági döntést, és rövid időn belül eldöntik, hogy mit tegyenek. Jelezte, hogy két lehetőség közül kell választani, vagy rendkívüli ülést kezdeményeznek, valószínűleg július végére, vagy bevárják az őszi ülésszak szeptemberi kezdetét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com