A nemzetközi sajtó szerint Trump győzelme meglepetés, a társadalmi elégedetlenség váltotta ki (2. rész)

Megjegyezték, hogy a milliárdos és kétes karrierű republikánus jelölt nem élvezte az üzleti világ támogatását sem, mivel olyan reformok bevezetését javasolta, amelyek a szakértők szerint újabb gazdasági visszaeséshez vezethetnek.


Veszélynek tartja a belga lap is azt, hogy Trump győzelmével az egyre sikeresebb populizmus Európában is nagyobb teret nyerhet, főként a fiatalok körében. Ha az Egyesült Államokban elnökké lehet válni hazugsággal és bátorsággal, ezek az eszközök beválhatnak az európai politikusoknál is - tették hozzá.



A Der Standard című osztrák lap főszerkesztője azt írta, kő kövön nem marad, ha Trump a választási ígéreteinek csak egy részét is megvalósítja. Alexandra Föderl-Schmid véleménycikkében kijelentette: hozzá kell szokni, hogy a világ leghatalmasabb embere durván viselkedik, hazudik, megsérti a kisebbségeket, és a nőket nemcsak szóban támadja.

A szerző szerint beszédes, hogy a német kancellár az amerikai elnököt a nyugati értékek és az emberi jogok tiszteletben tartására figyelmezteti. Nem meglepő szerinte az sem, hogy az európai populisták üdvözölték Trump győzelmét, hiszen ők is "azok szavazatait gyűjtik be, akik félnek a jövőtől, és gondjaik vannak a jelenben".

Az Egyesült Államok megérett az irányváltásra - olvasható a Die Presse című lap vezércikkében. A külpolitikai rovatvezető, Christian Ultsch megállapítása szerint a választás az uralkodó politikai elit ellen szólt, ugyanakkor a politikai korrektség ellen is, amelyet Trump a szerző szerint "fesztelenül és rendszeresen kijátszott".
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A lap szerint az ország külpolitikailag "rosszul jött ki" a választásból, hiszen az elszigetelődés jeleivel és retorikai túlzásaival az új amerikai elnök jelenleg nem meggyőző figurája a szabad világnak.

A Kurier című lap arról írt, hogy Trump a politikájával aligha tudja teljesíteni a várakozásokat. Andreas Schwarz külpolitikai rovatvezető szerint a választók a bizonytalanság korában egyszerű válaszokat szeretnének, és teljesen mindegy, hogy azokat kitől kapják meg.

A legnagyobb olasz napilap, a Corriere della Sera úgy vélte, Donald Trump a következő legalább két évben azt tesz, amit akar, mivel a republikánus párti többség kezében lesz a Fehér Ház és az amerikai szenátus és képviselőház is. Az elemzés szerint egy új jobboldal került hatalomra, amely viszonyítási alap lesz az európai nacionalista erők számára. A Corrierének nyilatkozó Paul Kennedy amerikai történész az ellentmondások emberének nevezte az új amerikai elnököt, akivel politikai instabilitás keletkezhet. Hozzátette ugyanakkor, hogy Donald Trumppal valóban javulhat a Washington és Moszkva közötti viszony.

A Corriere Trump győzelme két jelképének nevezte Orbán Viktor miniszterelnök "lelkes üdvözlését" és Angela Merkel német kancellár végletes óvatosságát. Az újság szerint Donald Trumpnak Európa elsősorban a NATO-t jelenti és "jó üzletet".

A balközép La Repubblica szerint Trump megválasztásával a világ megváltozott, és nem feltétlenül jobb irányba az európai politika számára. A napilap úgy látja, hogy az új amerikai elnök képviselte benemavatkozási politika közepette Európának még nagyobb szüksége lesz a szolidaritás és az integráció megerősítésére.
A La Repubblica szerint Trump győzelme befolyásolhatja a december 4-i olasz alkotmányos népszavazás kimenetelét is a populista erők javára.

Az IlSole24Ore gazdasági napilap azt írta, hogy Trump győzelme "második francia forradalom", amelyben "a sans-culotte-ok győztek a mindenkori elittel szemben". "Globális populista szél fúj a világban", és az európai politika máris késésben van ennek felismerésében - vélte a lap. Trump üzenet az öreg kontinens számára, hogy minél előbb politikai megállapodásra jusson az európai megújulás irányába.

Az orosz Rosszija24 állami hírtelevízió kommentátora Moszkva szempontjából a fenyőfa alatti váratlan ajándékhoz hasonlította Donald Trump győzelmét, és kijelentette, hogy az oroszok többsége erre az eredményre vágyott.

A Gazeta.ru független hírportál szerint Trump megválasztása igazi diadal az orosz hivatalos szervek számára. "Úgy tűnik, hogy a két ország kapcsolataiban olyan perspektívák nyílnak meg, amilyenek nem léteztek az +újraindítás+ ideje óta. De emlékezni kell arra, hogy mindezek délibábnak bizonyulnak, mert Trump a Fehér Ház új gazdájaként teljesen kiszámíthatatlan" - áll a lapban.

A Rosszijszkaja Gazeta című kormányzati napilap egyebek között arról írt, hogy Trump békülékeny hangnemet ütött meg győzelmi beszédében, és mind politikai ellenfelei, mind az Egyesült Államokkal jó viszonyra törekvő országok felé az együttműködési készségét mutatta ki.

Az Expert Online nevű orosz elemzőportál arra hívta fel a figyelmet, hogy kapcsolatok lehetséges normalizálását illetően figyelembe kell venni a hagyományos amerikai politikai struktúra és a katonai intézmények oroszellenes, "héja" központjainak nyomását. Ugyanakkor van esély a feszültség csökkentése a megválasztott elnök és a Kreml közötti szimpátia miatt.

Az elemzés szerint Kijevnek most már nem amiatt kell aggódnia, hogy kap-e amerikai fegyvereket, hanem azért, hogy megkapja a következő IMF-részletet, mert Trump nem szentimentális és nem kívánja etetni az "új európaiakat". Emiatt a Donyec-medencei válság ugyanúgy "befagyott konfliktussá" válhat, mint Moldovában a Dnyeszteren túli.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com