A női védelmi miniszterek a változtatások hívei

Még ma is ritka, hogy ne férfi töltse be a védelmi (honvédelmi, háborúban hadügyminiszteri) posztot. Jelenleg Európa négy fontos országának női védelmi minisztere van.

defence_miniszters


Ine Eriksen Søreide Norvégia, Karin Enström Svédország, Jeanine Hennis-Plasschaert Hollandia és a legutóbbi hivatalba lépő Ursula von der Leyen Németország védelmi tárcájának feladatait látja el.

A müncheni Bayerischer Hof hotel adott otthont a világ védelmi vezetőinek, ahol nemzetközi biztonsági kérdéseket vitattak meg. A norvég, a holland és a svéd miniszter asszony már vett részt korábban hasonló nemzetközi konferenciákon, így feladatuknak érezték, hogy a legújabb női védelmi minisztert, a német hétgyermekes anyát, Ursula von der Leyent bevezessék a nemzetközi miniszteri körbe. A férfi minisztertársak időnként megengednek egy-egy megjegyzést a miniszter asszonyokra. Hennis-Passchaert (Hollandia) elmondta, hogy a védelmi miniszterek összejövetele Európa egyik legrégebbi kartellje. Az idő megérett a változásokra, mivel ezt a pozíciót ma nők is el tudják látni.

A miniszter asszony a konferencián megkért valakit, hogy fotózza le a négy miniszternőt együtt. A képet feltette az egyik közösségi oldalra, s a kép hamarosan bejárta a világot.

A képhez hozzászólások is érkeztek szép számmal. Így például a svéd külügyminiszter. Carl Bildt "True Power Girls" megjegyzést fűzött a képhez (= az igazi erős lányok), kommentjét leereszkedő hangneme miatt többet kritizálták. Egy másik megjegyzés szerint "Így lehet elérni a világbékét." Mások szerint a nők megjelenése a védelmi területen csökkenti a honvédelem fontosságát a hidegháború utáni időkben.

Bár mind a négy politikusnő Európa északi felének liberális-konzervatív pártjainak képviseletében került hatalomra, a miniszterségig vezető útjaik meglehetősen különböznek egymástól. Míg a két skandináv országban a jelenlegi védelmi miniszternő a harmadik, illetve az ötödik nő ezen a poszton, addig Hollandiában és Németországban most kapott nő először lehetőséget védelmi miniszterként bizonyítani.

A Hennis-Plaschaert 40 éves, a holland Szabadság és Demokrácia Néppárt jelöltje. Ezt megelőzően, rövid, de tartalmas pályát futott be, mint európai parlamenti képviselő.

Tagadja, hogy a nők azonos módon politizálni vagy azonos módon lesznek politikusok, csak azért mert nők. "Nem hiszem, hogy a férfi katonatisztek másképp látnak minket, mintha férfiak lennénk. Ha mégis, nem mutatják. Viszont vita alakult ki a nők egyre nagyobb befolyásáról a politikában, ami üdvözlendő" - mondta-
Karin Enström 47 éves, és négyük közül egyedül ő rendelkezik hivatásos katonai múlttal. A svéd tengerészet kapitánya jómódú családból származik. Fivére Afganisztánban harcolt egy alakulat élén. Hivatalát 2012 áprilisa óta tölti be.

A norvég Ine Eriksen Søreide 37 éves, emelkedő politikusi pályát fut be fiatal kora óta. 29 évesen választották a parlament oktatásügyi bizottságának élére.  Családja nem tartozik a befolyásos családok közé. Ahogy bánt kollégáival, és általában az emberekkel, elkötelezettsége hamar meggyőzte környezetét, hogy magasabb pozíció betöltésére is alkalmas.

A német Ursula von der Leyen 55 éves, orvos Angela Merkel kancellár párttársa - esetleg későbbi követője. Korábban a Család- és Munkaügyi Minisztériumban dolgozott és elkötelezett támogatója volt a szülői gondozási szabadságnak. A szeptemberi választások után ragaszkodott a védelmi tárcához, így a férfi jelölt kénytelen volt beérni a belügyminiszterivel.

A női védelmi miniszterek békésebb célokat támogatnak, mint férfi kollégáik?

Von der Leyen elhatárolta magát elődje elutasító politikájától, amit a Líbia elleni katonai beavatkozás kérdésében képviselt. "A globalizációnak következményeképp a távoli ellentétek közelebb kerültek Európához" - nyilatkozta az német védelmi miniszter.

A müncheni biztonsági konferencián egy kezdeményezőbb német külügyi vonalat fogalmazott meg. "A közömbösség nem lehet Németország számára választási lehetőség" - állította.

Holland kollégája szintén erőteljesebb európai beavatkozás mellett érvelt. "A megbízhatóság azt jelenti, hogy egy szövetséges nem lép vissza az utolsó percben".
Magyarországon eddig kizárólag férfiak töltötték be a védelmi, honvédelmi, hadügyminiszteri posztot.

www.theguardian.com

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com