A brit kormány leállítaná a szakszervezeti tagsági díj automatikus fizetését

A konzervatív brit kormány véget akar vetni annak a gyakorlatnak, hogy a szakszervezeti tagsági díjakat automatikusan levonják az érdekképviseleti szervezetek tagjainak fizetéséből.

A brit közszolgáltatási rendszer csaknem négymillió dolgozója fizeti így tagdíját - írta csütörtöki számában a The Daily Telegraph.

brit parlament

Az eljárást David Cameron kormánya azonban elavultnak és költségesnek tartja - állítása szerint évente csaknem 6,2 millió fontba kerül -, és azt tartaná megfelelőnek, ha a szakszervezeti tagok saját maguk gondoskodnának a díj rendezéséről.

Ezzel nagy valószínűséggel nagy mértékben, akár több tízmillió fonttal csökkenne az érdekképviseletekhez befolyó pénz, ami a szakszervezetek, végső soron pedig a tőlük jelentős adományokat kapó ellenzéki Munkáspárt meggyengüléséhez vezetne a lap szerint.

Londonban szerdán teljes körű metrósztrájk kezdődött - alig egy hónapon belül a második -, hamarosan pedig a vasutas szakszervezetek tartanak országos munkabeszüntetést, kettőt is, az egyiket ráadásul egy munkaszüneti nappal megtoldott hosszú hétvégén augusztus végén.

A tagsági díj rendezésével kapcsolatos tervek csak egy elemét jelentik a kormány szakszervezetekre vonatkozó intézkedéscsomagjának, amelynek része az is, hogy mielőtt sztrájkot kezdenek, az érdekképviseleteknek szavazást kell tartaniuk az aktuális kérdésben, és nem hivatkozhatnak régebbi, sokszor évekkel ezelőtti szavazások eredményére.

A kormány szerint ezen intézkedések célja a szakszervezetek és a tagság kapcsolatának modernizálása, illetve a nagyobb átláthatóság megteremtése, mert a munkavállalók egyszerűbben el tudják majd dönteni, hogy fizetnek tagdíjat vagy nem, illetve mely szakszervezethez akarnak csatlakozni.

A Konzervatív Párt már az előző kormányzati ciklusban le akarta állíttatni a szakszervezeti tagdíjak fizetésekből való automatikus leemelését, de koalíciós partnere, a Liberális Demokraták meggátolták ezt.

A belügyminisztérium és a védelmi minisztérium azonban így is eltörölte a gyakorlatot. A toryk a májusi parlamenti választásokon abszolút többséget szereztek, most már egyedül kormányoznak, így nincs akadálya az intézkedésnek, amely a tervek szerint jóval szélesebb kört érint majd, többek közt az állami egészségügyi szolgálat (NHS) dolgozóit, a rendőröket, a tűzoltókat, a pedagógusokat és a közszolgákat, összesen tehát mintegy 3,8 millió embert.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com