Az özvegynek sokat jelentő 'Mind the gap' figyelmeztetés a londoni metróból

A 40 éven keresztül figyelmeztető „Mind the gap” (figyelj a hézagra a vonat és a peron között) felvétel újra hallható lehet  egy londoni metrómegállóban a jövőben.


Galéria
Oswald Laurence (Picture: BBC News)
Margaret McCollum (Picture: BBC News)

Oswald Laurence hangfelvételét a Northern Line-on (Északi Vonalon) használták, de lassan lecserélték mindenhol, amíg már az Embankment megállóban sem használták.
Dr. Margaret McCollum, Oswald Laurence özvegye elmesélte, hogy sűrűn használja az állomást, de novemberben: „Ő már nem volt ott.”
A TfL (Londoni Közlekedési Vállalat) azonnal segíteni próbált, és adott egy másolatot az özvegynek a figyelmeztető szövegből, miután a TfL főnöksége megtudta, hogy az özvegy azért megy az állomásra, hogy hallhassa halott férje hangját.
Dr. McCollum, 65 éves háziorvos még 1992-ben ismerkedett meg színész férjével, egy marokkói kirándulás alkalmával, amikor a férfi már elhagyta a színészi pályát és egy turisztikával és hajózással foglalkozó cégnél kezdett dolgozni.
A pár Észak-Londonban élt, egészen a 2007-ig, amikor a férj elhunyt.
„Pusztító volt elveszíteni őt.
Elképesztő mennyiségű életöröm sugárzott belőle”.
Dr. McCollum hozzátette, hogy sokszor azért választotta az Embankment megállót, hogy szeretett férje hangját hallhassa.
„Amióta eltávozott, sokszor csak ülök ott, és inkább megvárom a következő vonatot, hogy hallhassam a hangját.”
„November 1-én viszont nem volt ott. Elképesztően szíven ütött, hogy nem hallhattam a hangját az állomáson.”
„Megkérdeztem, hogy mi történt, és azt mondták, hogy egy új digitális rendszert üzemeltek be, amin keresztül már nem tudják lejátszani a hangfelvételét.”

Miután a TfL megtudta, hogy az özvegynek mit jelent a hangfelvétel, CD lemezre másolták a felvételt neki, így továbbra is tudja hallgatni.
A Londoni Metró igazgatója, Nigel Holness elmondta: „A TfL felvette a kapcsolatot Oswald Laurence özvegyével, hogy mikorra tudnak neki adni egy másolatot, az ikonná vált ’Mind the Gap’ figyelmeztetésről, amelyet férje hangján hallhattak az utasok majd 40 évig.”
„Nagyon megérintett minket az özvegy története, így nem csak a másolatot készítettük el neki, hanem dolgozunk rajta, hogy újra hallható legyen az Embankment megállóban is.”

A TfL 1969 óta használja a ’Mind the Gap’ figyelmeztetést. Az első hangfelvétel Peter Lodge-tól származott, de még sok mást is hallhattunk, Mark Mason metró szakértő elmondása szerint.
Mr Mason, aki szöveget is írt a bemondásokhoz, elmondta, hogy „A leghíresebb eredeti hangfelvétel Peter Lodge-tól származott. Lodge bemondását egy Bayswater-ben lévő stúdióban rögzítették.
„Előbb egy színész készítette el a bemondást, majd komoly jogdíjakat követelt a felvételért, amire a Londoni Metró azt válaszolta, hogy túl drága. Ekkor jött Peter Lodge, és az ő bemondását évekig használták.”

Tim Bentinck színész hangját hallhattuk a Piccadilly Line-on 15 éven keresztül, 1990 után. Összesen 200 fontot kapott a különböző biztonsági bemondásokért. „A feleségem és a gyermekeim nagyon büszkék voltak, amikor hallhatták a bemondásaimat.” – mondta a színész, majd hozzátette - „Judy a Russell Square-n dolgozott, és amikor meghallotta, ahogy a ’Mind the Gap’-et mondom, mindig úgy érezte, hogy külön neki szólok.
A fiaim, Will és Jasper azt mondták úgy érezték, mintha az apjuk mindenütt figyelne rájuk.”
Mr Bentinck, aki Islington kerületben lakik, és használja is a Piccadilly Line-t utazásaikor, sokszor úgy érezte, hogy ő megtehetné, hogy megmondja az embereknek, hogy „Én előre szóltam”, akik a figyelmeztetés ellenére sem néztek a lábuk elé.
„Nagyon jó érzés tagja lenni az exkluzív „Mind the Gap” bemondó klubnak” – tette hozzá.

[video width="600" ][/video]

(forrás:BBC News)

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com