Bank of England: a legnagyobb előrejelzési kockázat a népszavazás

A brit jegybank szerint a hazai és most már a globális gazdasági prognózisokra is a legnagyobb egyedi kockázatot a brit EU-tagságról jövő csütörtökre kiírt népszavazás jelenti.

A Bank of England monetáris tanácsa a 2009 márciusa óta érvényes 0,50 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát, és nem módosította a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, a mennyiségi enyhítés eddig kihelyezett 375 milliárd fontos (150 ezer milliárd forintos) keretösszegét sem.

bank of england

A monetáris tanács üléséről csütörtökön kiadott közlemény többször is utal azokra a kockázatokra, amelyek a bank megítélése szerint a népszavazás miatt terhelik a brit gazdasági kilátásokat. A közlemény most első ízben a kockázatok között említi azt is, hogy ha a referendumon a többség a kilépésre szavaz, annak negatív hatásai átszűrődhetnek a világgazdaságba.

Jóllehet a fogyasztás továbbra is erőteljes, egyre több jel utal arra, hogy a népszavazás körüli bizonytalanságok miatt a gazdasági szereplők máris halasztják az olyan nagy horderejű kiadási döntéseket, amelyek visszafordítása költséges lenne. Ezek közé tartoznak a kereskedelmi és lakossági ingatlan-tranzakciók, a járművásárlások és az üzleti beruházások - áll a Bank of England csütörtöki közleményében.

A testület szerint ha a brit EU-tagságról szóló népszavazáson a kilépésre voksolók kerülnek többségbe, a háztartások és az üzleti vállalkozások még tovább halaszthatják fogyasztási és beruházási kiadásaikat, ami csökkentené a munkaerő-keresletet és így növelné a munkanélküliséget.

brexit

A Bank of England szerint ezt a font további gyengülése kísérheti, és ez akár "meredek ívű" is lehet. Ezt egyre valószínűbbé teszik azok az árfolyammozgások, amelyekkel a font az utóbbi egy hónap közvélemény-kutatási adataira reagált - áll a monetáris tanács közleményében.

A brit jegybank - amelyet egyébként törvény kötelez arra, hogy politikai kérdésekben semleges álláspontot foglaljon el - az utóbbi időben egyre gyakrabban adja jelét annak, hogy aggasztják az EU-tagságról kiírt népszavazás kockázatai.

Az előző kamatdöntő üléssel egy időben kiadott új inflációs jelentésében a bank csökkentette a brit gazdaság növekedésre adott előrejelzését, hangsúlyozva, hogy a rontott prognózisra is a legnagyobb egyedi kockázatot a brit EU-tagságról szóló népszavazás jelenti.

A Bank of England felülvizsgált várakozása szerint a brit hazai össztermék (GDP) az idén 2 százalékkal növekedhet a korábbi előrejelzésben valószínűsített 2,2 százalék helyett.

Mark Carney, a Bank of England kormányzója az inflációs jelentést bemutató sajtótájékoztatóján kijelentette: a jegybank előrejelzési forgatókönyvei azt a lehetőséget sem zárják ki, hogy a brit gazdaság technikai recesszióba süllyedne, ha Nagy-Britannia kilépne az EU-ból.

Carney e véleményét erőteljesen kifogásolta a londoni alsóház közigazgatási bizottságának elnöke, aki egyben a kilépést támogató hivatalos kampánycsoport, a Vote Leave egyik igazgatója is. Bernard Jenkin személyes levélben hívta fel Carney figyelmét arra, hogy a Bank of England kormányzójaként tilos olyan nyilvános kijelentéseket tennie, amelyekből az a következtetés vonható le, hogy tevőlegesen bekapcsolódik a népszavazási kampányba.

Mark Carney csütörtökön ismertté vált, szokatlanul indulatos válaszlevelében visszautasította Jenkin figyelmeztetését.

A kormányzó szerint a parlamenti bizottság elnökének hozzá intézett levele a jegybanki függetlenség elvének "alapvető félreértéséről" tanúskodik.

Carney hozzátette: nem a népszavazásról alkotott személyes véleményét fejtette ki, "ezt majd a szavazófülke magányában, névtelenül" megteszi, nyilvános kijelentései olyan tényezőkre szorítkoztak, amelyek kizárólag a jegybank törvényileg körülhatárolt felelősségi körét érintik.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com