Börtönt kapott az illegális bevándorló, aki évekig milliókkal lopta meg a brit adófizetőket

Milliókkal rövidítette meg a brit hatóságokat és az adófizetőket az a kurd illegális bevándorló, akit nemrég börtönre ítéltek.

A 49 éves Kerim Koruglu még 2002-ben érkezett a szigetországba egy kamion hátuljában és még abban az évben beadta a menedékkérelmét, amelyet elutasítottak.

Mégis valahogy sikerült szereznie egy hamis tartózkodási engedélyt, amellyel 15 éven át Nagy-Britanniában élhetett. – számolt be róla az Express.

A kurd férfi a hamis dokumentummal jutott lakhatási támogatáshoz és önkormányzati adókedvezményhez, amely a briteknek 32 ezer fontba, azaz kb. 11 millió forintba került.



A hatóságok csak tavaly novemberben kezdték gyanítani, hogy a férfinél valami nincs rendben és csalással vádolták meg. A tárgyaláson még a belügyminisztérium illetékeseitől is azt kérdezték, hogyan fordulhatott elő mindez. A kurd bevándorlót végül bűnösnek találták és 30 hónap börtönre ítélték.

Azonban az ügy több kérdést is feszeget, elsősorban azt, hogyan tudta a férfi a hatóságokat 15 évig kijátszani egy egyszerű alá nem írt papír segítségével.



"2002-ben, amikor ez az ügy kirobbant, még konkrétan papírokkal dolgozott a belügyminisztérium. Azóta a rendszerünket digitalizáltuk.” – mondta magyarázatképpen a belügyminisztériumi szóvivő.

Forrás: 888.hu


Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com