Brit EU-népszavazás - David Cameron újabb uniós villámkörútra készül

Május végi látogatásai után szeptemberben újabb villámkörutat tervez a brit miniszterelnök az Európai Unió több országában, hogy támogatást szerezzen a kormánya által szükségesnek tartott brüsszeli reformokhoz - írta a The Times kedden.

A tekintélyes konzervatív napilap úgy tudja, hogy David Cameron ezúttal kisebb országokat keres fel. Május végén Németországba, Franciaországba, Olaszországba és Lengyelországba utazott, hogy a London által szorgalmazott változtatásokról tárgyaljon. Az újabb diplomáciai offenzívára a The Times értesülései szerint még a brit Konzervatív Párt október 4-én kezdődő manchesteri kongresszusa előtt sor kerül, de hogy a villámkörút pontosan mikor lesz, és David Cameron mely országokat keresi fel, egyelőre nem tudni. A kormányfő szóvivője közölte, hogy még nincs végleges döntés a körútról.

David_Cameron

A The Times úgy tudja, vezető tory politikusok tájékoztatást várnak Camerontól arra vonatkozóan, hogy milyen haladást ért el London és Brüsszel viszonyrendszerének átalakítása ügyében. A kormányfő hivatala azonban egyelőre tartózkodik attól, hogy részleteiben nyilvánosságra hozza a tárgyalások alapját képező "kívánságlistát", mert attól tart, hogy ezt aztán pontról pontra számon kérnék a miniszterelnökön. David Cameron május végén azt mondta, hogy igyekezett olyan célokat kijelölni, amelyek elérhetők, és kerülte az olyanokat, amelyeket lehetetlen lenne teljesíteni.

Annyi ismert, hogy a tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása áll.

A brit kormány ragaszkodni kíván ahhoz is, hogy az EU-n belüli szabad munkaerőmozgás alapelve mindaddig ne vonatkozzék az újonnan felvett tagországokra, amíg azok gazdaságai nem zárkóznak fel a jelenlegi EU-tagállamok fejlettségi szintjének közelébe. Ennek alapján gyakorlatilag azt szeretné elérni, hogy az EU-tagállamok a mostani uniós szerződésekben szereplő, legfeljebb hétévi átmeneti időszaknál hosszabb ideig is korlátozhassák az újonnan csatlakozó országok munkavállalóinak bevándorlását.

Nagy-Britanniában legkésőbb 2017-ben, de minden bizonnyal már jövőre népszavazást tartanak az ország európai uniós tagságáról. A brit választók a tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-ban vagy az unión kívül akarják-e tudni hazájukat.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com