Brit felmérés: aki levélben köszöni meg a karácsonyi ajándékot, jövőre drágábbat kap

Érdemes kézzel írott levélben megköszönni a karácsonyi ajándékot, akkor is, ha az ajándékozott nincs elragadtatva attól, amit kapott, az ilyen gesztus ugyanis a következő évben jó eséllyel drágább ajándékot eredményez - legalábbis egy nagy-britanniai felmérés tanúsága szerint.

A brit királyi posta és az egyik legpatinásabb brit etikett- és stílustanácsadó cég, az 1769-ben alapított Debrett's közös közvélemény-kutatása - amelyet a Daily Mail című konzervatív brit lap ismertetett pénteken - kimutatta, hogy az ajándékozók 80 százaléka a következő karácsonyon átlagosan 20 fonttal (nyolcezer forinttal) drágább ajándékot vesz azoknak a barátoknak és hozzátartozóknak, akik az idei karácsonyi kedvességet köszönőlevéllel hálálják meg.

bb2

A briteknek több mint a fele ugyanakkor az ideinél tíz fonttal kisebb értékű ajándékkal készül meglepni jövőre azon szeretteit, akik az idén nem vették a fáradságot az írásos köszönetre. Az ajándékozók 20 százaléka pedig annyira megsértődik az ilyen tiszteletlenségen, hogy a feledékeny ismerősöknek és családtagoknak soha többé nem vesz semmit karácsonyra.

Ügyelni kell az időzítésre is: a Royal Mail és a Debrett's felmérésébe bevont britek 60 százaléka szerint ha a köszönőlevél több mint két héttel karácsony után érkezik, az már túl késő.

Jo Bryant, a Debrett's etikett-tanácsadója a Daily Mailnek kijelentette: a digitális korban a kézzel írott levélnek mindig örülnek a címzettek, de a karácsonyi köszönőleveleket illik január első napjaiban feladni.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com